Az EKB 2020. évi Konvergenciajelentésének magyar fordítása a teljes jelentés 1–4-es fejezeteit tartalmazza. További tájékoztatásért tekintse meg az angol nyelvű, teljes változatot az EKB weboldalán.

1 Bevezetés

1999. január 1-je óta 19 EU-tagállamban vezették be az eurót; ez a jelentés az eurót még át nem vett nyolc uniós ország közül hetet vizsgál. A nyolc ország közül egy – Dánia – jelezte az Európai Unió Tanácsának (EU Tanács), hogy nem áll szándékában részt venni a gazdasági és monetáris unió (GMU) harmadik szakaszában.^[1] Következésképpen Dániáról csak akkor kell konvergenciajelentéseket készíteni, ha kéri. Mivel ilyen kérés nem érkezett, ez a jelentés a következő országokat vizsgálja: Bulgária, Cseh Köztársaság, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Románia és Svédország. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: a Szerződés)^[2] értelmében mind a hét ország vállalta az euro átvételét, tehát arra kell törekednie, hogy teljesítse az összes konvergenciakritériumot.

A jelentés összeállításával az Európai Központi Bank (EKB) a Szerződés 140. cikkében előírt követelményt teljesíti. A 140. cikk előírja, hogy az EKB és az Európai Bizottság legalább kétévente egyszer, illetve valamely eltéréssel rendelkező tagállam kérelmére jelentést tegyen az Európai Unió Tanácsának „az eltéréssel rendelkező tagállamok által a gazdasági és monetáris unió megvalósítására vonatkozó kötelezettségeik teljesítésében megtett előrehaladásról”. Ez a jelentés a kétévenkénti rendszeres ciklus keretében vizsgálja a hét országot. Az Európai Bizottság is készített jelentést, és mindkét jelentés párhuzamosan kerül az EU Tanácsa elé.

Az EKB itt is a korábbi konvergenciajelentéseiben használt keretet alkalmazza. Megvizsgálja, hogy az illető hét országban megvalósult-e a magas fokú fenntartható konvergencia, hogy a nemzeti jogszabályok összeegyeztethetők-e a Szerződésekkel, valamint a Központi Bankok Európai Rendszerének és az Európai Központi Banknak az alapokmányával (a továbbiakban: Alapokmány), továbbá, hogy az érintett nemzeti központi bankok (NKB-k) megfelelnek-e az eurorendszerbe való integrálódás jogi követelményeinek.

A gazdasági konvergenciafolyamat vizsgálata erősen függ az értékelést megalapozó statisztikák minőségétől és megbízhatóságától. A statisztikák, különösen a kormányzati pénzügyi statisztikák összeállítását és szolgáltatását nem befolyásolhatják politikai megfontolások vagy beavatkozás. Az EU tagállamainak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a statisztikáik minőségére és megbízhatóságára, az adatok összeállítása során pedig megfelelő fék- és ellensúlyrendszert, valamint statisztikai minimumszabályokat kell alkalmazniuk. Ezek nélkülözhetetlenek a nemzeti statisztikai hivatalok függetlenségének, feddhetetlenségének és elszámoltathatóságának megszilárdításához, valamint a kormányzati pénzügyi statisztikák minőségébe vetett bizalom megerősítéséhez (lásd a 6. fejezetet).

Emlékezetes, hogy 2014. november 4-től^[3] minden olyan országnak, amelynél az eltérést hatályon kívül helyezték, legkésőbb az euro bevezetésének időpontjában az egységes felügyeleti mechanizmushoz (SSM) is csatlakoznia kell. Ettől az időponttól az SSM-hez kapcsolódó jogok és kötelezettségek az érintett országra is vonatkoznak, ezért rendkívül fontos, hogy megtegye a szükséges előkészületeket. Kiemelendő, hogy az euroövezetbe, és ennélfogva az SSM-be belépő bármely tagállam bankrendszere átfogó értékelés hatálya alá kerül.^[4]

E jelentés felépítése a következő. A 2. fejezet a gazdasági és jogi konvergencia vizsgálata során alkalmazott feltételrendszert mutatja be. A 3. fejezet horizontális áttekintést ad a gazdasági konvergencia legfontosabb aspektusairól. A 4. fejezet országonkénti összefoglalói ismertetik a gazdasági és a jogi konvergencia vizsgálatának főbb eredményeit. Az 5. fejezet részletesebben vizsgálja egyenként a hét uniós tagállam gazdasági konvergenciájának helyzetét. A 6. fejezet a konvergenciamutatókat tekinti át az összeállításukhoz alkalmazott statisztikai módszertannal együtt. Végül a 7. fejezet a tárgyalt tagállamok nemzeti jogszabályainak, így NKB-ik statútumának a Szerződés 130. és 131. cikkével való összeegyeztethetőségét vizsgálja.

2 Az elemzés keretei

2.1 Gazdasági konvergencia

Az EKB közös elemzési keretet használva vizsgálja az eurót bevezetni szándékozó EU-tagállamok gazdasági konvergenciájának helyzetét. E közös szerkezet, amely az Európai Monetáris Intézet (EMI) és az EKB valamennyi konvergenciajelentésében egységesen alkalmazásra kerül, egyrészt a Szerződés rendelkezésein alapul, melyeket az EKB az árak, a költségvetési egyenleg és a GDP-arányos államadósság, az árfolyamok és a hosszú lejáratú kamatlábak alakulása, valamint más, a gazdasági integráció és konvergencia szempontjából releváns tényezők vizsgálatában alkalmaz. Másrészt az elemzési keret tartalmaz még több, a fenntartható konvergencia részletesebb vizsgálatára alkalmasnak tartott visszatekintő és a jövőre vonatkozó gazdasági mutatót. Az érintett tagállam mindezen tényezőkön alapuló vizsgálata fontos annak biztosítása érdekében, hogy az euroövezetbe való integrációja jelentősebb nehézségek nélkül folytatódjon. Az alábbi 1–5. keretes írások röviden áttekintik a jogi rendelkezéseket, és bemutatják azokat a módszertani részleteket, amelyek alapján az EKB az említett rendelkezéseket alkalmazza.

A folyamatosság és az egyenlő elbánás biztosítása érdekében e jelentés az EKB (és azt megelőzően az EMI) korábbi jelentéseiben megfogalmazott elvekre épül. Kiemelendő az EKB-nak a konvergenciakritériumok alkalmazásakor használt néhány irányelve. Először is, az egyes kritériumok szigorúan értelmezendők és alkalmazandók, hiszen céljuk elsősorban az, hogy az euroövezethez kizárólag olyan tagállamok csatlakozhassanak, amelyek gazdasági helyzete lehetővé teszi az árstabilitás fenntartását és az övezet koherenciájának megőrzését. Másodszor, a konvergenciakritériumok összefüggő, egységes csomagot képeznek, és valamennyit teljesíteni kell; a Szerződés egyenlő alapon sorolja fel a kritériumokat, és nem rangsorolja azokat. Harmadszor, a konvergenciakritériumokat a tényleges adatok alapján kell teljesíteni. Negyedszer, a konvergenciakritériumok alkalmazásában következetesen, átláthatóan és egyszerűen kell eljárni. Ezenkívül a konvergenciakritériumoknak való megfelelés mérlegelésekor lényeges tényező a fenntarthatóság, mivel a konvergenciát tartósan kell elérni, és nem csak egy adott időpontban. Következésképpen az országvizsgálatok részletesen foglalkoznak a konvergencia fenntarthatóságával.

Ebben a vonatkozásban az érintett országok gazdaságának alakulását elvben az elmúlt tízéves időszakra visszatekintve vizsgáljuk. Így jobban meghatározható, hogy a jelenlegi eredmények milyen mértékben erednek valódi strukturális átalakításokból, és így biztosabban meg lehet ítélni a gazdasági konvergencia fenntarthatóságát.

Ezen túlmenően egy megfelelő mértékben előretekintő perspektívát alkalmazunk. Ebben az összefüggésben különös figyelmet szentelünk annak, hogy a kedvező gazdasági folyamatok fenntarthatósága elsősorban azon múlik, sikerül-e megfelelő és tartós gazdaságpolitikai válaszokat adni a jelenlegi és a jövőbeli kihívásokra. Az erős gazdaságirányítás, a szilárd intézmények és a fenntartható államháztartás ugyancsak alapvető fontosságúak a kibocsátás fenntartható növekedésének támogatásában közép- és hosszú távon. Mindent egybevetve hangsúlyozzuk, hogy a gazdasági konvergencia fenntarthatóságának biztosítása függ egy kedvező kiinduló helyzet elérésétől, szilárd intézmények meglététől és az euro bevezetése után folytatott megfelelő politikáktól.

Az egységes elemzési keretet egyenként alkalmaztuk a vizsgált hét EU-tagállamra. Az egyes tagállamok teljesítményére összpontosító vizsgálatokat külön-külön kell figyelembe venni, összhangban a Szerződés 140. cikkében foglaltakkal.

A Konvergenciajelentést érintő statisztikai adatgyűjtés lezárásának időpontja 2020. május 7. volt. A konvergenciakritériumok alkalmazásához felhasznált statisztikai adatokat az Európai Bizottság szolgáltatta (lásd a 6. fejezetet, valamint a táblázatokat és ábrákat), az árfolyamok és a hosszú lejáratú kamatlábak esetében az EKB-val együttműködve. Az Európai Bizottsággal egyetértésben, az árstabilitási kritérium referencia-időszaka a 2019 áprilisa és 2020 márciusa közötti időszak. Hasonlóképpen, a hosszú lejáratú kamatláb-kritérium referencia-időszaka szintén a 2019 áprilisa és 2020 márciusa közötti időszak. Az árfolyamokra vonatkozóan a referencia-időszak 2018. április 1-től 2020. március 31-ig tart. A fiskális pozíciók historikus adatai a 2019-ig terjedő időszakot fedik le. Ugyancsak számításba vettük különféle forrásokból származó előrejelzésekkel együtt az érintett tagállam legfrissebb konvergenciaprogramját, továbbá minden egyéb olyan információt, amely releváns a konvergencia fenntarthatóságára vonatkozó előretekintő vizsgálat szempontjából. Az Európai Bizottság 2020. tavaszi gazdasági előrejelzését^[5] és a riasztási mechanizmus keretében készült 2020. évi jelentést – amelyeket jelentésünk készítésekor egyaránt figyelembe vettünk – 2020. május 6-án, illetve 2019. december 17-én tették közzé. [Az EKB Általános Tanácsa 2020. június 4-én fogadta el ezt a jelentést.]

E Konvergenciajelentés csak igen korlátozott mértékben veszi figyelembe a koronavírus (COVID-19) világjárvány konvergenciaértékelésre gyakorolt hatását. Mivel még túl korai határozott következtetéseket levonni arra vonatkozóan, hogy a konvergenciapályákat milyen hatás éri, továbbá, hogy e hatás szimmetrikus vagy aszimmetrikus módon jelenik-e meg az egyes országokban, részletes elemzésre a következő Konvergenciajelentéssel összefüggésben kerül majd sor. A COVID-19 világjárvány fényében az előre tekintő konvergenciaértékelést jelentős bizonytalanság övezi, és a teljes hatást csak utólag lehet felbecsülni. A legtöbb EU-tagállam a járvány megfékezésére irányuló intézkedéseket vezetett be a fertőzések számának csökkentése érdekében, és különleges fiskális, makroprudenciális, felügyeleti és monetáris politikai intézkedéseket hajtott végre, hogy mérsékelje a gazdasági hatást. Jelenleg a statisztikai adatokra vonatkozó következmények sem teljesen ismertek. A megnövekedett bizonytalanság minden konvergenciakritériumra vonatkozik. Ami az árstabilitási kritériumot illeti, erős a bizonytalanság, hogy az infláció miként fog alakulni az elkövetkező hónapokban. Nevezetesen, a COVID-19 világjárvány által előidézett gazdasági hanyatlás tartósabb lehet vagy a fellendülés gyorsabb lehet a korábban vártnál. Jelentős bizonytalanság övezi a kockázatok egyensúlyát az inflációra a gyengébb kereslettel összefüggően lefelé ható nyomások és a kínálati fennakadásokhoz kötődő felfelé irányuló nyomások között. A fiskális kritériumot illetően, a COVID-19 világjárványnak hatása van az államháztartások kilátásaira, miközben a 2010-től 2019-ig terjedő időszak kulcsfontosságú költségvetési mutatóit nem érinti. Ami a fiskális kilátásokat illeti, az EKB elemzése leginkább az Európai Bizottság 2020. tavaszi gazdasági előrejelzésére támaszkodik, amely az összes vizsgált országra vonatkozóan a költségvetési egyensúly meredek romlását mutatja, amely a gazdasági konjunktúra markáns romlásának és a válság mérséklése érdekében végrehajtott fiskális intézkedéseknek az eredménye. Mindazonáltal a legfrissebb előrejelzésekre gyakorolt hatásán túlmenően a COVID-19 világjárványnak a költségvetési pozíciók közép- és hosszú távú fenntarthatóságára ható potenciális következményeire a nagyfokú bizonytalanság miatt nem térünk ki. Nevezetesen, az EKB elemzése az Európai Bizottság 2019-es adósságfenntarthatósági figyelőjére támaszkodik, amelyet a COVID-19 világjárványt megelőzően adtak közre. A COVID-19 megjelenését követően megnőtt az árfolyam-volatilitás és a nemzeti valuták euróval szembeni leértékelődési nyomása. Az átfogó konvergenciaértékelés torzulásainak korlátozása érdekében az árfolyamok alakulásának vizsgálati időszaka 2020 márciusában végződik. A hosszú távú kamatok alakulását illetően, a COVID-19 világjárvány pénzügyi piacokra gyakorolt hatása miatt az elemzés nem tartalmazza 2020 áprilisát. A pénzügyi piacokon tapasztalt bizonytalanság és volatilitás szélsőséges szintjei elhomályosíthatják a pénzügyi piaci folyamatok információtartalmát, és ezért torzulásokat vihetnek az egyes országok konvergenciafolyamatainak átfogó értékelésébe. Végeredményben a világjárvány konvergenciaértékelésre gyakorolt gazdasági hatásának megfelelő elemzését csak visszatekintve lehet elvégezni.

Az árak alakulására vonatkozó jogi rendelkezéseket és az EKB általi alkalmazásukat az 1. keretes írás ismerteti.

A 2019 áprilisa és 2020 márciusa közötti 12 hónapos referencia-időszak átlagos HICP inflációs rátáját annak tükrében tekintettük át, hogy árstabilitás szempontjából miként teljesítettek az országok gazdaságai az elmúlt tíz évben. Mindez lehetővé teszi az áralakulási folyamatok fenntarthatóságának részletes vizsgálatát az adott országban. Ebben a vonatkozásban a monetáris politika orientációjára fordítottunk figyelmet, különösen arra, hogy a monetáris hatóságok elsősorban az árstabilitás elérésére és fenntartására koncentrálnak-e, valamint azt is néztük, hogy a gazdaságpolitika más területei hogyan járulnak hozzá e cél megvalósításához. Figyelembe vettük azt is, hogy a makrogazdasági környezet mennyiben segíti az árstabilitás elérését. Az árak alakulását a kínálati és keresleti feltételek fényében vizsgáltuk, olyan tényezőkre összpontosítva, mint a fajlagos munkaerőköltségek és az importárak. Végül más, releváns árindexek trendjeit is figyelembe vettük. Előretekintve képet adunk az elkövetkező évek várható inflációs kilátásairól, beleértve jelentős nemzetközi szervezetek és piaci szereplők előrejelzéseit. Ezenkívül olyan intézményi és strukturális szempontok is megtárgyalásra kerülnek, amelyek lényegesek az árstabilitást elősegítő környezetnek az euro bevezetése utáni fenntartása szempontjából.

A 2. keretes írás ismerteti a fiskális folyamatokra vonatkozó jogi rendelkezéseket és azok EKB általi alkalmazását, eljárási kérdésekkel együtt.

A 2019-es referenciaév eredményeinek az államháztartás fenntarthatósága szerinti értékelése a vizsgált ország elmúlt tízévi teljesítményének fényében történik. Először a deficitráta vizsgálatára kerül sor. Hasznos szem előtt tartani, hogy egy ország éves deficitrátájának változását jellemzően többféle mögöttes tényező is befolyásolja. Ezek a hatások két csoportra oszthatók: „ciklikus hatásokra”, amelyek azt tükrözik, hogyan reagálnak a hiányok a gazdasági ciklus változásaira, valamint „nem ciklikus hatásokra”, amelyek gyakran a fiskális politikához való szerkezeti vagy állandó alkalmazkodást tükrözik. A jelentésben számszerűsített nem ciklikus hatások azonban nem tükrözik szükségszerűen és maradéktalanul a fiskális pozíciók szerkezeti változását, mivel a költségvetési egyenleget átmenetileg befolyásoló olyan hatásokat is magukban foglalnak, amelyek akár gazdaságpolitikai intézkedések, akár különleges tényezők nyomán adódhatnak. Tehát a potenciális kibocsátás szintjét és növekedési ütemét övező bizonytalanság miatt különösen nehezen értékelhető, hogy miként változtak a strukturális költségvetési pozíciók a COVID-19 világjárvány ideje alatt.

Következő lépésként az államadósság-mutató referencia-időszakbeli alakulásának, valamint a mutatót megalapozó tényezőknek a vizsgálatára kerül sor. E tényezők a nominális GDP-növekedés és a kamatlábak közötti különbség, az elsődleges egyenleg, valamint a hiány–adósság kölcsönhatás. Ez a nézőpont további információkat nyújthat arról, hogy a makrogazdasági környezet – különösen a növekedés és a kamatlábak eredője – milyen mértékben befolyásolta az adósság dinamikáját. Ugyancsak több információ nyerhető ily módon a strukturális egyenleg és a ciklikus folyamatok hozzájárulásáról, amint azt az elsődleges egyenleg tükrözi, valamint a különleges tényezők szerepéről a hiány–adósság kölcsönhatásban. Figyelembe vesszük továbbá az államadósság szerkezetét, különös tekintettel a rövid lejáratú és devizaadósságok arányára, valamint ezek alakulására. Összevetve ezen arányokat az adósságráta jelenlegi szintjével rámutathatunk, mennyire érzékenyek a költségvetési egyensúlyok az árfolyamok és a kamatlábak változásaira.

A jövőbeli folyamatok tárgyalása során áttekintjük a nemzeti költségvetési terveket és az Európai Bizottság 2018-ra és 2019-re vonatkozó legutóbbi előrejelzéseit, majd a konvergenciaprogram tükrében megvizsgáljuk a középtávú fiskális stratégiát. Utóbbi az ország számára a Stabilitási és Növekedési Paktumban előirányzott középtávú költségvetési cél várható elérésének, valamint a jelenlegi fiskális politika alapján az adósságrátára vonatkozó kilátásoknak az értékelését foglalja magában. A COVID-19 világjárvánnyal összefüggésben az általános mentesítő záradék aktiválásra került, és lehetővé teszi a középtávú költségvetési céltól való eltéréseket a 2. keretes írásban leírtak szerint. Hangsúlyozzuk továbbá a költségvetési pozíciók fenntarthatóságának és a konszolidáció széles területeinek hosszú távú kihívásait, különösen a felosztó-kirovó állami nyugdíjrendszerek tekintetében, figyelembe véve a demográfiai folyamatokat és a kormány által vállalt függő kötelezettségeket. A legfrissebb előrejelzésekre gyakorolt hatásán túlmenően a COVID-19 világjárványnak a költségvetési pozíciók közép- és hosszú távú fenntarthatóságára ható potenciális következményeire a nagyfokú bizonytalanság miatt nem térünk ki. Továbbá, a korábbi gyakorlattal összhangban, a fentiekben ismertetett elemzés a 2. keretes írásban leírtak szerint ugyancsak kiterjed az 1467/97/EK rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében meghatározott érdemleges tényezők többségére.

A 3. keretes írás az árfolyamok alakulására vonatkozó jogi rendelkezéseket és EKB általi alkalmazásukat ismerteti.

Az ERM‑II-ben történő részvétel és az euróval szembeni nominális árfolyam vizsgált időszakbeli alakulása mellett röviden áttekintjük a jelenlegi árfolyam fenntarthatóságára utaló adatokat. Ezek a reáleffektív árfolyamok, valamint a fizetési mérleg folyó fizetési, tőke- és pénzügyi mérlegének alakulásából származnak. Megvizsgáljuk továbbá a bruttó külső adósságállomány és a nettó nemzetközi befektetési pozíció hosszabb távú alakulását. Az árfolyamok változásáról szóló szakaszban figyelembe veszünk még olyan mutatókat is, amelyek az adott ország euroövezetbe való integrálódásának mértékét jelzik. Ezt a külkereskedelmi (export és import) és a pénzügyi integráció szempontjából egyaránt értékeljük. Végezetül az árfolyam-alakulásról szóló részből kitűnik, hogy – adott esetben – a vizsgált ország a kétéves referencia-időszak alatt részesült-e központi banki likviditási segítségben vagy fizetésimérleg-támogatásban akár bilaterális, akár multilaterális formában az IMF és/vagy az EU bevonásával. A tényleges és elővigyázatossági segítségnyújtást egyaránt figyelembe vesszük, ideértve az elővigyázatossági finanszírozáshoz való hozzáférést, például az IMF rugalmas hitelkeretének (Flexible Credit Line) formájában.

A 4. keretes írás a hosszú lejáratú kamatlábak alakulására vonatkozó jogi rendelkezéseket és az EKB általi alkalmazásukat ismerteti.

Amint fentebb utaltunk rá, a Szerződés kifejezetten hivatkozik a „konvergencia tartósságára”, amely a hosszú lejáratú kamatlábak szintjében tükröződik. Éppen ezért a 2019 áprilisa és 2020 márciusa közötti referencia-időszak folyamatait az elmúlt tíz esztendő (vagy azon időszak, amelyről adataink vannak) hosszú lejáratú kamatlábainak alappályája, valamint az euroövezeti hosszú lejáratú kamatlábak átlagától való eltérés fényében vizsgáljuk. A referencia-időszak során az euroövezeti átlagos hosszú lejáratú kamatláb részben tükrözheti több euroövezeti ország magas országspecifikus kockázati felárait. Ezért az euroövezeti AAA hosszú távú államkötvényhozam (vagyis az AAA besorolású euroövezeti országokat tartalmazó euroövezeti AAA hozamgörbe hosszú távú hozama) összehasonlítási célra is felhasználásra kerül. Ezen elemzés háttereként e jelentés információval szolgál a pénzügyi piac méretéről és fejlődéséről is. Mindez három különböző mutatón (a nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állománya, tőzsdei kapitalizáció, valamint az MPI-k belföldi nem pénzügyi magánszektornak nyújtott hitelei) alapul, amelyek együttesen mutatják a pénzügyi piacok nagyságát.

Végül a Szerződés 140. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy e jelentés számos más releváns tényezőt is vegyen figyelembe (lásd az 5. keretes írást). Ebben a vonatkozásban, a Szerződés 121. cikkének (6) bekezdésével összhangban 2011. december 13-án megerősített gazdaságirányítási keretrendszer lépett életbe, amelynek célja a gazdaságpolitikák szorosabb összehangolásának és az EU-tagállamok gazdasági teljesítményei hosszan tartó konvergenciájának biztosítása. Az alábbi 5. keretes írás röviden ismerteti ezeket a jogi rendelkezéseket, valamint azt, hogy a konvergencia EKB által lefolytatott vizsgálata miként kezeli a fent említett további tényezőket.

2.2 A nemzeti jogszabályok összeegyeztethetősége a Szerződésekkel

2.2.1 Bevezetés

A Szerződés 140. cikkének (1) bekezdése arra kötelezi az EKB-t (és az Európai Bizottságot), hogy legalább kétévenként egyszer, vagy valamely eltéréssel rendelkező tagállam kérésére az eltéréssel rendelkező tagállamok által a gazdasági és monetáris unió elérése érdekében megtett előrehaladásról jelentést tegyen a Tanács részére. Ezeknek a jelentéseknek tartalmazniuk kell valamennyi eltéréssel rendelkező tagállam nemzeti jogszabályainak (beleértve NKB-juk statútumát) a Szerződés 130. és 131. cikkével és az Alapokmány vonatkozó cikkeivel való összeegyeztethetőségének vizsgálatát. Az eltéréssel rendelkező tagállamoknak a Szerződésből fakadó e kötelezettségét „jogi konvergenciának” is nevezzük.

A jogi konvergencia vizsgálata során az EKB tevékenysége nem korlátozódik a nemzeti jogszabályok betű szerinti formai vizsgálatára, hanem mérlegelheti azt is, hogy a vonatkozó rendelkezések végrehajtása összhangban áll-e a Szerződések és az Alapokmány szellemével. Az EKB különösen az arra mutató jelek miatt ad hangot aggodalmának, ha nyomás nehezedik bármely tagállam NKB-jának döntéshozó szerveire, ami ellentétes lenne a Szerződés szellemiségével a központi bankok függetlenségét illetően. Az EKB szükségesnek tekinti azt is, hogy az NKB-k döntéshozó szerveinek működése zökkenőmentes és folyamatos legyen. Ebben a vonatkozásban a tagállami hatóságokat kötelezettség terheli különösen az ahhoz szükséges intézkedések megtételére vonatkozóan, hogy az NKB döntéshozó szervein belüli pozíció megüresedése esetén biztosítsák az utód időben történő kinevezését.^[14]Az EKB a tagállam nemzeti jogszabályainak a Szerződéssel és az Alapokmánnyal való összeegyeztethetőségére vonatkozó kedvező végleges értékelés megadása előtt szorosan figyelemmel fogja kísérni az összes fejleményt.

Eltéréssel rendelkező tagállamok és a jogi konvergencia

Bulgária, a Cseh Köztársaság, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Románia és Svédország – amelyek nemzeti jogszabályait e jelentés vizsgálja – eltéréssel rendelkező tagállami státuszban vannak, azaz még nem vezették be az eurót. Svédország számára az eltéréssel rendelkező tagállami státuszt a Tanács egy 1998. májusi határozata teremtette meg.^[15]A többi tagállam tekintetében a csatlakozás feltételeiről szóló okmányok 4.^[16] és 5.^[17] cikkei rendelkeznek arról, hogy e tagállamok a csatlakozás időpontjától kezdődően a Szerződés 139. cikke értelmében eltéréssel rendelkező tagállamként vesznek részt a Gazdasági és Monetáris Unióban.

Ez a jelentés nem vonatkozik Dániára, amely különleges státuszú tagállam, és még nem vezette be az eurót. A Szerződésekhez csatolt, egyes Dániára vonatkozó rendelkezésekről szóló 16. jegyzőkönyv úgy rendelkezik, hogy tekintettel a dán kormány 1993. november 3-i, a Tanácshoz címzett bejelentésére, Dánia mentességben részesül, és az eltérés megszüntetésére irányuló eljárás csak Dánia kérésére kezdődik meg. Mivel a Szerződés 130. cikke vonatkozik Dániára, a Danmarks Nationalbank köteles teljesíteni a központi banki függetlenség követelményeit. Az EMI 1998-as Konvergenciajelentése megállapította, hogy ez a követelmény teljesült. Dánia konvergenciája e különleges státusz miatt 1998 óta nem került vizsgálatra. Egészen addig nem szükséges gondoskodni a Danmarks Nationalbank eurorendszerbe történő jogi integrálásáról, és nem szükséges a dán jogszabályokat módosítani, amíg Dánia nem értesíti a Tanácsot arról, hogy be kívánja vezetni az eurót.

2017. március 29-én az Egyesült Királyság értesítette az Európai Bizottságot az EU-ból való kilépési szándékáról a Maastrichti Szerződés 50. cikkével összhangban. A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből való kilépéséről szóló megállapodás (a továbbiakban: a kilépésről rendelkező megállapodás) rendelkezései alapján 2020. január 1-jén az Egyesült Királyság kilépett az EU-ból. A kilépésről rendelkező megállapodás feltételeivel összhangban az uniós jog továbbra is alkalmazandó az Egyesült Királyságra és az Egyesült Királyságban egy átmeneti időszakban, amely az Egyesült Királyságnak az EU-ból való kilépésének napján kezdődött, és 2020. december 31-én ér véget.^[18] Ugyanakkor, a Szerződésekhez csatolt, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságára vonatkozó rendelkezésekről szóló 15. jegyzőkönyv értelmében az Egyesült Királyság nem köteles bevezetni az eurót, kivéve, ha erre irányuló szándékát bejelenti a Tanácsnak. 1997. október 30-án az Egyesült Királyság arról értesítette a Tanácsot, hogy nem kívánja bevezetni az eurót 1999. január 1-jétől, és ez a helyzet azóta sem változott. E bejelentés értelmében a Szerződés bizonyos rendelkezései (beleértve a 130. és 131. cikket), valamint az Alapokmány bizonyos rendelkezései nem vonatkoznak az Egyesült Királyságra. Ebből következően jelenleg nincs olyan jogi követelmény, amely szerint biztosítani kellene a nemzeti jogszabályoknak (beleértve a Bank of England statútumát) a Szerződéssel és az Alapokmánnyal való összeegyeztethetőségét.

A jogi konvergencia vizsgálatának célja, hogy megkönnyítse a Tanács arra vonatkozó döntését, hogy melyik tagállamok teljesítik „a gazdasági és monetáris unió megvalósítására vonatkozó kötelezettségeiket” (a Szerződés 140. cikkének 1. bekezdése). Jogi téren ezek a feltételek különösen a központi banki függetlenségre és az NKB-knak az eurorendszerbe való jogi integrálódására vonatkoznak.

A jogi értékelés szerkezete

A jogi értékelés összességében az EKB és az EMI jogi konvergenciáról szóló korábbi jelentéseinek keretét követi.^[19]

A nemzeti jogszabályok összeegyeztethetősége a 2020. március 24. előtt elfogadott jogszabályokra tekintettel kerül elemzésre.

2.2.2 Jogi alkalmazkodás mértéke

Jogi alkalmazkodás területei

Azon területek azonosítása céljából, ahol a nemzeti jogszabályok módosításra szorulnak, a következő kérdések kerültek megvizsgálásra:

• összeegyeztethetőség a Szerződésnek (130. cikk) és az Alapokmánynak (7. és 14.2 cikk) az NKB-k függetlenségéről szóló rendelkezéseivel;
• összeegyeztethetőség a titoktartásról szóló rendelkezésekkel (az Alapokmány 37. cikke);
• összeegyeztethetőség a monetáris finanszírozás (a Szerződés 123. cikke) és a kiváltságos hozzáférés (a Szerződés 124. cikke) tilalmával;
• összeegyeztethetőség az euro uniós jog által előírt, egységes írásmódjával; valamint
• az NKB-k eurorendszerbe történő jogi integrációja (különösen az Alapokmány 12.1 és 14.3 cikke alapján).

„Összeegyeztethetőség” vagy „harmonizáció”

A Szerződés 131. cikke megköveteli, hogy a nemzeti jogszabályok „összeegyeztethetők” legyenek a Szerződésekkel és az Alapokmánnyal, ezért bármilyen összeegyeztethetetlenséget meg kell szüntetni. Sem a Szerződések és az Alapokmány nemzeti jogszabályokkal szembeni elsőbbsége, sem az összeegyeztethetetlenség jellege nem befolyásolja ezt a kötelezettséget.

A nemzeti jogszabályok „összeegyeztethetőségének” követelménye nem azt jelenti, hogy a Szerződés megkövetelné az NKB-k statútumának egymással vagy az Alapokmánnyal való „harmonizációját”. Nemzeti sajátosságok továbbra is létezhetnek, amennyiben azok nem sértik az EU-nak a monetáris ügyek területén visszavonhatatlanul biztosított hatáskörtét. Az Alapokmány 14.4 cikke lehetővé teszi az NKB-k számára, hogy az Alapokmányban meghatározott feladatokon kívül más feladatokat is ellássanak, mindaddig, amíg azok nem akadályozzák a KBER céljait és feladatait. Az NKB-k statútumában az ilyen további feladatokat lehetővé tevő rendelkezések világos példaként szolgálnak azon körülményekre, amikor a különbségek megmaradhatnak. Az „összeegyeztethető” szó inkább azt jelzi, hogy a nemzeti jogszabályokat és az NKB-k statútumát módosítani szükséges annak érdekében, hogy kiküszöböljék a Szerződésekkel és az Alapokmánnyal szemben fennálló következetlenségeket, és biztosítsák az NKB-k KBER-be való szükséges mértékű integrálódását. Különösen azokat a rendelkezéseket kell módosítani, amelyek valamely NKB-nak a Szerződésben meghatározott függetlenségét és a KBER szerves részeként betöltött szerepét sértik. Ennek elérése érdekében nem elegendő kizárólag arra támaszkodni, hogy az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti jogszabályokkal szemben.

A Szerződés 131. cikkében szereplő kötelezettség csak a Szerződések és az Alapokmány rendelkezéseivel való összeegyeztethetetlenségre terjed ki. Ugyanakkor a módosítás e Konvergenciajelentésben vizsgált területei szempontjából releváns másodlagos uniós joggal nem összeegyeztethető nemzeti jogszabályokat összhangba kell hozni a megfelelő másodlagos joggal. A közösségi jog elsőbbsége befolyásolja a nemzeti jogszabályok módosítására vonatkozó kötelezettséget. Ez az általános követelmény nem csupán a Szerződés 131. cikkéből, hanem az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatából^[20] is származik.

A Szerződések és az Alapokmány nem írja elő, milyen módon kell a nemzeti jogszabályokat adaptálni. Ez végrehajtható a Szerződésekre és az Alapokmányra való hivatkozással, vagy azok rendelkezéseinek beillesztésével és eredetükre való utalással, vagy az összeegyeztethetetlen szabályok hatályon kívül helyezésével, illetve e módszerek kombinálásával.

A fentieken túlmenően – többek között a nemzeti jogszabályoknak a Szerződésekkel és az Alapokmánnyal való összeegyeztethetősége megvalósításának és fenntartásának eszközeként – az uniós intézmények és a tagállamok kötelesek konzultálni az EKB-val az annak hatáskörébe tartozó jogszabálytervezetekről a Szerződés 127. cikkének (4) bekezdése és 282. cikkének (5) bekezdése, valamint az Alapokmány 4. cikke alapján. A nemzeti hatóságoknak az Európai Központi Bankkal a jogszabálytervezetekről folytatott konzultációjáról szóló, 1998. június 29-i 98/415/EK tanácsi határozat^[21] kifejezetten előírja a tagállamok számára, hogy hozzák meg a szükséges intézkedéseket e kötelezettség teljesítésének biztosítására.

2.2.3 Az NKB-k függetlensége

A központi banki függetlenséget illetően az EU-hoz 2004-ben, 2007-ben, illetve 2013-ban csatlakozott tagállamok nemzeti jogszabályait úgy kellett módosítani, hogy összhangban legyenek a Szerződés és az Alapokmány vonatkozó rendelkezéseivel, és 2004. május 1-jén, 2007. január 1-jén, illetve 2013. július 1-jén már hatályosak legyenek. ^[22] Svédország a szükséges módosításokat a KBER 1998. június 1-jei létrehozásának idejére volt köteles hatályba léptetni.

A központi banki függetlenség

Az EMI 1995 novemberében listát állított össze a központi banki függetlenség ismérveiről (amelyeket később az 1998. évi Konvergenciajelentése írt le részletesen), amelyek akkor a tagállamok nemzeti jogszabályai vizsgálatának alapját képezték, különös tekintettel az NKB-k statútumára. A központi banki függetlenség fogalma többféle, külön-külön értékelendő függetlenséget foglal magában, nevezetesen működési, intézményi, személyi és pénzügyi függetlenséget. Az elmúlt néhány évben a központi banki függetlenség e szempontjainak elemzése tovább finomodott az EKB által elfogadott véleményekben. Ezen szempontok alapján értékelik az eltéréssel rendelkező tagállamok nemzeti jogszabályai, illetve a Szerződések és az Alapokmány közötti konvergencia mértékét.

Működési függetlenség

A központi banki függetlenség önmagában nem végcél, hanem eszköz egy olyan cél eléréséhez, amelyet világosan meg kell határozni, és amelynek minden más célkitűzés felett kell állnia. A működési függetlenség megkívánja, hogy minden egyes NKB elsődleges célkitűzése világosan és jogilag egyértelműen meghatározott módon legyen kifejtve, valamint, hogy a Szerződésben megállapított elsődleges célkitűzéssel, az árstabilitással teljes összhangban legyen. Ezt úgy lehet szolgálni, hogy az NKB-kat ellátják minden szükséges erőforrással és eszközzel e célkitűzés bármely más hatóságtól függetlenül való elérése érdekében. A Szerződésnek a központi banki függetlenségre vonatkozó követelménye azt az általános nézetet tükrözi, hogy az árstabilitás elsődleges célkitűzését legjobban egy teljesen független, pontosan megfogalmazott felhatalmazással bíró intézmény szolgálja. A központi banki függetlenségnek teljes mértékben megfelel az, hogy az NKB-k döntéseikért felelősségre vonhatóak, ami fontos szempont a független státuszukba vetett bizalom elősegítéséhez. Ez együtt jár az átláthatósággal és a harmadik felekkel folytatott párbeszéddel.

Ami az időzítést illeti, a Szerződés nem egyértelmű abban a tekintetben, hogy az eltéréssel rendelkező tagállamok NKB-i mikor kötelesek megfelelni a Szerződés 127. cikkének (1) bekezdésében és 282. cikkének (2) bekezdésében, valamint az Alapokmány 2. cikkében meghatározott elsődleges árstabilitási célnak. Azon tagállamok esetében, amelyek az eurónak az EU-ban történő bevezetését követően csatlakoztak az EU-hoz, nem egyértelmű, hogy ez a kötelezettség a csatlakozás vagy az euro bevezetésének időpontjától áll-e fenn. Jóllehet a Szerződés 127. cikkének (1) bekezdése nem vonatkozik az eltéréssel rendelkező tagállamokra (lásd a Szerződés 139. cikke (2) bekezdésének c) pontját), az Alapokmány 2. cikke azonban igen (lásd az Alapokmány 42.1 cikkét). Az EKB álláspontja szerint az NKB-k azon kötelezettsége, hogy az árstabilitást elsődleges célkitűzésként kezeljék, 1998. június 1-jétől áll fenn Svédország esetében, és 2004. május 1-jétől, 2007. január 1-jétől, illetve 2013. július 1-jétől az EU-hoz e napokon csatlakozott tagállamok esetében. Ennek alapja az a tény, hogy az EU egyik vezérelve, nevezetesen az árstabilitás (a Szerződés 119. cikke) az eltéréssel rendelkező tagállamokra vonatkozóan is érvényes. Ezen álláspontnak ugyancsak alapját képezi a Szerződés azon célkitűzése, hogy minden tagállam köteles törekedni a makrogazdasági konvergenciára, beleértve az árstabilitást; ezzel a szándékkal készülnek az EKB és az Európai Bizottság rendszeres jelentései. Ez a következtetés a központi banki függetlenség megteremtése mögött húzódó okokon is alapul, amely függetlenség csak akkor indokolt, ha az árstabilitás átfogó célkitűzése elsőbbséget élvez.

E jelentés országértékelései e következtetéseken alapulnak az eltéréssel rendelkező tagállamok NKB-inak arra vonatkozó kötelezettsége tekintetében, hogy mely időponttól kell az árstabilitást elsődleges célként kezelniük.

Intézményi függetlenség

Az intézményi függetlenség elvére kifejezetten hivatkozik a Szerződés 130. cikke és az Alapokmány 7. cikke. E két cikk megtiltja, hogy az NKB-k és döntéshozó szerveik tagjai utasításokat kérjenek, vagy fogadjanak el uniós intézményektől vagy szervektől, bármely tagállam kormányától vagy bármely egyéb szervtől. Ugyancsak tiltott, hogy az uniós intézmények, szervek, hivatalok vagy ügynökségek, valamint a tagállamok kormányai megpróbálják befolyásolni az NKB-k döntéshozó szerveinek azon tagjait, akiknek döntései hatással lehetnek az NKB-k KBER-rel kapcsolatos feladatainak elvégzésére. Ha a nemzeti jogszabály átveszi a Szerződés 130. cikkét és az Alapokmány 7. cikkét, akkor meg kell jelenítenie mindkét tilalmat, és nem szűkítheti azok alkalmazási körét.^[23] Annak elismerése, hogy a központi bankok ilyen függetlenséggel bírnak, nem jár minden jogi norma alóli felmentéssel és bármilyen fajta jogszabállyal szembeni védelmükkel.^[24]

Amennyiben egy NKB-t állami tulajdonú szervként, különleges közjogi intézményként vagy egyszerűen részvénytársaságként alapítanak meg, úgy fennáll annak a kockázata, hogy tulajdonosa – tulajdonosi jogcímen – befolyást gyakorol a KBER-rel kapcsolatos feladatokhoz kapcsolódó döntéshozatalra. ^[25] Ez a befolyás, függetlenül attól, hogy azt részvénytulajdonosi jogokon keresztül vagy más módon gyakorolják, kihatással lehet az NKB függetlenségére, ezért jogszabály útján korlátozni kell.

A központi banki tevékenység jogi keretének stabil és hosszú távú alapot kell biztosítani a központi bank működése számára. Az olyan jogi keret, amely lehetővé teszi egy NKB intézményi felépítésének gyakori változtatásait, ezáltal befolyásolva szervezeti vagy irányítási stabilitását, kedvezőtlen hatással lehet az adott NKB intézményi függetlenségére.^[26]

Utasításadási tilalom

A KBER-rel kapcsolatos feladatok tekintetében harmadik személyek azon jogai, hogy utasításokat adjanak NKB-knak, azok döntéshozó szerveinek vagy azok tagjainak, nem egyeztethetőek össze a Szerződéssel és az Alapokmánnyal.

Az NKB-k pénzügyi stabilitást erősítő intézkedések alkalmazásában való bármely részvételének összeegyeztethetőnek kell lennie a Szerződéssel, azaz az NKB-knak a Szerződésben és az Alapokmányban foglalt feladataik megfelelő ellátásának biztosítása érdekében olyan módon kell ellátniuk a feladataikat, amely teljes mértékben összeegyeztethető a működési, intézményi és pénzügyi függetlenségükkel.^[27] Amennyiben a nemzeti jogi szabályozás az NKB-nak olyan szerepet ad, amely meghaladja a tanácsadói funkciót, és kiegészítő feladatok ellátását teszi szükségessé, úgy biztosítani kell azt, hogy ezek a kiegészítő feladatok működési és pénzügyi szempontból ne legyenek kihatással az NKB-nak a KBER-rel összefüggő feladatai ellátására.^[28] Ezen túlmenően az NKB képviselőinek a testületi döntéshozó szervekben vagy más hatóságokban való részvétele esetében kellően figyelembe kell venni az NKB döntéshozó szervei tagjai személyi függetlenségének garanciáit.^[29]

Döntések jóváhagyására, felfüggesztésére, semmisnek nyilvánítására vagy késleltetésére vonatkozó tilalom

A KBER-rel kapcsolatos feladatok tekintetében harmadik személy olyan jogai, hogy NKB-k döntéseit jóváhagyja, felfüggessze, semmisnek nyilvánítsa vagy késleltesse, nem egyeztethetők össze a Szerződéssel és az Alapokmánnyal.^[30]

Döntések jogi alapon történő cenzúrázásának tilalma

Nem egyeztethető össze a Szerződéssel és az Alapokmánnyal a független bíróságoktól eltérő szervezetek azon joga, hogy jogi alapon cenzúrázzák a KBER-rel kapcsolatos feladatok ellátásához kötődő döntéseket, mivel e feladatok teljesítését nem lehet a politika szintjén újból megfontolni. Amennyiben egy NKB elnöke olyan jogkörrel rendelkezik, amely lehetővé teszi számára, hogy jogi alapon felfüggessze a KBER vagy az NKB döntéshozó szerve döntésének végrehajtását annak érdekében, hogy végleges döntés céljából valamely politikai testület elé terjessze, ugyanolyan megítélés alá esik, mintha harmadik féltől kérne utasítást.

Az NKB döntéshozó szerveiben szavazati joggal való részvétel tilalma

Nem egyeztethető össze a Szerződéssel és az Alapokmánnyal, ha harmadik felek képviselői szavazati joggal vehetnek részt egy NKB döntéshozó szervében az NKB KBER-rel kapcsolatos feladatainak teljesítését érintő ügyekben, még akkor sem, ha ez a szavazat nem döntő. Az ilyen részvétel még szavazati jog nélkül sem egyeztethető össze a Szerződéssel és az Alapokmánnyal, amennyiben befolyásolja a KBER-rel kapcsolatos feladatok e döntéshozó szervek általi ellátását vagy veszélyezteti a KBER titoktartási szabályainak betartását.^[31]

Az NKB-k döntését megelőző konzultáció tilalma

Amennyiben valamely jogszabályi rendelkezés az NKB számára olyan kifejezett kötelezettséget határoz meg, amelynek értelmében az NKB-nak valamely döntése meghozatala előtt harmadik féllel konzultálnia kell, az formális mechanizmus keretében biztosítja a harmadik fél számára a végleges döntés befolyásolását, és ezért nem egyeztethető össze a Szerződéssel és az Alapokmánnyal.

Ugyanakkor egy NKB és harmadik felek közötti párbeszéd még akkor is összhangban áll a központi banki függetlenség követelményével, ha a tájékoztatás és véleménycsere jogszabályi kötelezettségeken alapul, feltéve, hogy:

• ez nem eredményez beavatkozást az NKB döntéshozó szervei tagjainak függetlenségébe;
• az NKB-elnököknek az EKB döntéshozó szerveiben fennálló tagságából adódó különleges státuszát teljes mértékben tiszteletben tartják; és
• betartják az Alapokmányból fakadó titoktartási követelményeket.^[32]

Az NKB döntéshozó testületi tagjainak felmentése feladataik alól

A jogszabályi rendelkezéseknek, amelyek alapján harmadik felek (pl. kormányok) felmenthetik feladatkörükből az NKB-k döntéshozó szerveinek tagjait (pl. pénzügyi beszámolók vonatkozásában), megfelelő biztosítékokat kell tartalmazniuk, hogy ez a jogkör nem korlátozza az adott NKB-tag azon képességét, hogy a KBER-rel kapcsolatos feladatok ügyében független döntéseket hozzon (vagy végrehajtsa a KBER szintjén hozott döntéseket). Ajánlott, hogy erre vonatkozóan kifejezett rendelkezést foglaljanak az NKB statútumába.

Személyi függetlenség

Az Alapokmánynak az a rendelkezése, amely az NKB-k döntéshozó szervei tagjai hivatali idejének biztonságára vonatkozik, hozzájárul a központi banki függetlenség biztosításához. Az NKB-k elnökei az EKB Általános Tanácsának tagjai, és amint tagállamuk bevezeti az eurót, a Kormányzótanács tagjává fognak válni. Az Alapokmány 14.2 cikke előírja, hogy az NKB-k statútumának rendelkeznie kell különösen arról, hogy az elnök hivatali ideje legalább öt év legyen. E cikk védelmet biztosít az elnök hivatalából történő önkényes felmentésével szemben is, mivel előírja, hogy egy elnököt csak akkor lehet hivatalából felmenteni, ha már nem felel meg a feladatai ellátásához szükséges feltételeknek, vagy súlyos kötelezettségszegést követett el. Ilyen esetekben az Alapokmány 14.2 cikke biztosítja az Európai Unió Bíróságához fordulás lehetőségét, és a Bíróságnak jogában áll az elnök hivatalából való felmentéséről szóló nemzeti döntést hatályon kívül helyezni.^[33] Egy elnök felfüggesztése gyakorlatilag egyenlő lehet a hivatalból való felmentéssel az Alapokmány 14.2 cikke alkalmazásában.^[34] Az NKB-k statútumának az alábbiak szerint kell megfelelnie e rendelkezésnek.

A Szerződés 130. cikke megtiltja a nemzeti kormányok és más szervek számára, hogy az NKB döntéshozó szerveinek tagjait feladataik ellátásában befolyásolják. A tagállamok különösen nem törekedhetnek az NKB döntéshozó szervei tagjainak befolyásolására a javadalmazásukat érintő nemzeti jogszabályok módosítása révén, mivel az ilyen módosítások – elvi okokból – csak a jövőbeli kinevezésekre vonatkozhatnak.^[35]

Az NKB-elnökök minimális hivatali ideje

Az Alapokmány 14.2 cikkével összhangban az NKB-k statútumának az elnök hivatali idejeként legalább öt évet kell biztosítania. Ez nem zár ki hosszabb hivatali időt, illetve határozatlan hivatali idő esetén sem szükséges módosítani a statútumot, amennyiben az elnök hivatalból való felmentésének jogcímei összhangban állnak az Alapokmány 14.2 cikkében foglaltakkal. Rövidebb időszakok akkor sem indokolhatóak, ha csak átmeneti időszak során alkalmazzák.^[36] A kötelező nyugdíjkorhatárt előíró nemzeti jogszabálynak biztosítania kell, hogy a nyugdíjkorhatár – amennyiben az az elnökre is irányadó – ne ütközzön az Alapokmány 14.2 cikkében előírt legrövidebb hivatali idővel, amely a kötelező nyugdíjkorhatárral szemben elsőbbséget élvez.^[37] Amikor egy NKB alapokmányát módosítják, a módosító jogszabálynak biztosítania kell az elnök és a döntéshozó szervek KBER-rel kapcsolatos feladatok ellátásában részt vevő más tagjai hivatali idejének biztonságát. ^[38]

Elnökök hivatalból való felmentésének jogcímei

Az NKB-k statútumának biztosítania kell, hogy az elnököket csak az Alapokmány 14.2 cikkében említett okok miatt lehessen felmenteni. Ezen cikk szerinti követelmény célja, hogy az elnökök kinevezésében részt vevő hatóságok – különösen a kormány vagy a parlament – ne menthessenek fel egy elnököt tetszés szerint a hivatalából. Az NKB-k statútumának vagy hivatkoznia kell az Alapokmány 14.2 cikkére, vagy át kell vennie annak rendelkezéseit és hivatkoznia kell azok forrására, illetve törölni kell a 14.2 cikkben rögzített hivatalból való felmentési okokkal összeegyeztethetetlen bármely rendelkezést, vagy nem szabad semmilyen hivatalból való felmentési okot említenie (mivel a 14.2 cikk közvetlenül alkalmazandó).^[39] Amennyiben az elnököt már megválasztották vagy kinevezték, úgy csak az Alapokmány 14.2 cikkében foglalt feltételek mellett menthető fel hivatalából, még akkor is, ha tevékenységét még nem kezdte meg. Mivel a feltételek, amelyek szerint egy elnök felmenthető a hivatalából, az uniós jog autonóm irányelvei, alkalmazásuk és értelmezésük nem függ nemzeti környezetektől.^[40] Végül is az Alapokmány 14.2 cikkének második albekezdésében ráruházott hatáskörrel összefüggésben az Európai Unió Bírósága vizsgálja meg, hogy egy nemzeti központi bank elnöke hivatalból történő felmentésére vonatkozó döntést elegendő arra utaló jel igazolja-e, hogy olyan súlyos kötelezettségszegést követett el, amely egy ilyen intézkedést indokol.^[41]

Az elnöktől eltérő, az NKB-k döntéshozó szerveiben a KBER-rel kapcsolatos feladatok ellátásában részt vevő tagok hivatali idejének biztonsága és a hivatalukból való felmentés jogcímei

Az elnökök hivatali idejének biztonságára és a felmentési okokra vonatkozó szabályokkal megegyező szabályok alkalmazása az NKB-k döntéshozó szerveiben a KBER-rel kapcsolatos feladatok ellátásában részt vevő egyéb tagokra e személyek személyi függetlenségét is védeni fogja.^[42] Az Alapokmány 14.2 cikkének rendelkezései nem korlátozzák a hivatali idő biztonságát az elnökökre, míg a Szerződés 130. cikke és az Alapokmány 7. cikke inkább az NKB-k „döntéshozó szerveinek tagjaira” hivatkozik, mintsem kifejezetten csak az elnökökre. Ez különösen ott érvényes, ahol az elnök „első az egyenlők között” az egyenlő szavazati joggal rendelkező kollégák körében, vagy ahol az ilyen egyéb tagok részt vesznek a KBER-rel kapcsolatos feladatok ellátásában.

A bírósági felülvizsgálathoz való jog

Annak érdekében, hogy korlátozni lehessen a felmentési okok tekintetében a politikai mérlegelési lehetőséget, az NKB-k döntéshozó szerveinek tagjai részére biztosítani kell azt a jogot, hogy a hivatalból való felmentésükről szóló bármilyen döntést független bíróság előtt megtámadhassanak.

Az Alapokmány 14.2 cikke rögzíti, hogy a hivatalukból felmentett NKB-elnökök az ilyen döntést az Európai Unió Bírósága előtt megtámadhatják. A nemzeti jogszabálynak vagy az Alapokmányra kell hivatkoznia, vagy hallgatnia kell az ilyen döntéssel szemben az Európai Unió Bíróságához való fordulás jogáról (mivel az Alapokmány 14.2 cikke közvetlenül alkalmazandó).

A nemzeti jogszabályoknak ugyancsak rendelkezniük kell arról, hogy a nemzeti bíróságok felülvizsgálhatnak bármely olyan döntést, amely az NKB döntéshozó szervei olyan egyéb tagjainak felmentéséről szól, akik részt vesznek a KBER-rel kapcsolatos feladatok ellátásában. E jogot szabályozhatja általános jogszabály vagy konkrét rendelkezés. Bár ezt a jogot az általános jogszabályok biztosíthatják, a jogbiztonság érdekében tanácsos lehet kifejezetten rendelkezni az ilyen felülvizsgálatra vonatkozó jogról.

Az összeférhetetlenséggel szembeni biztosítékok

A személyi függetlenség annak szavatolását is jelenti, hogy nem alakul ki összeférhetetlenség az NKB-knak a KBER-rel kapcsolatos feladatok ellátásában is részt vevő döntéshozó szervei tagjainak a saját NKB-jukkal (illetve az NKB-k elnökeinek az EKB-val) szemben fennálló kötelezettségei, illetve azon egyéb funkciók között, amelyeket a döntéshozó szervek e tagjai betölthetnek, és amelyek veszélyeztethetik személyi függetlenségüket.^[43] Alapelv, hogy a KBER-rel kapcsolatos feladatok ellátásában részt vevő döntéshozó szervek tagjai nem tölthetnek be olyan egyéb funkciókat, amelyek összeférhetetlenség kialakulásához vezethetnek. Különösen fontos, hogy az ilyen döntéshozó szervek tagjai ne viselhessenek olyan hivatalt, vagy ne lehessen olyan érdekeltségük, amely befolyásolhatja tevékenységüket akár az állam végrehajtó vagy törvényhozó ágában vagy a regionális vagy helyi önkormányzatokban betöltött hivataluk, akár gazdasági társaságban meglévő érdekeltségük révén. Külön figyelmet kell fordítani arra, hogy a döntéshozó szervek nem vezető beosztású tagjai részéről se alakuljon ki összeférhetetlenség.

Pénzügyi függetlenség

Egy NKB átfogó értelemben vett függetlensége veszélybe kerülne, ha nem lenne képes autonóm módon a feladatai teljesítéséhez, azaz a Szerződésben és az Alapokmányban rögzített, KBER-rel kapcsolatos tennivalói elvégzéséhez szükséges pénzügyi forrásokhoz hozzájutni.

A tagállamok nem hozhatják NKB-jukat olyan helyzetbe, hogy annak ne álljon rendelkezésére elegendő pénzügyi forrás és saját tőke^[44] a KBER-rel vagy az eurorendszerrel kapcsolatos feladatai ellátásához. Megjegyzendő, hogy az Alapokmány 28.1 és 30.4 cikke alapján az EKB további felhívásokat intézhet az NKB-khoz annak érdekében, hogy járuljanak hozzá az EKB tőkéjéhez, és utaljanak át további devizatartalékokat.^[45] Ezen túlmenően az Alapokmány 33.2 cikke^[46] kimondja, hogy ha az EKB olyan mértékű veszteséget szenved, amelyet az általános tartalékalapból nem tud teljesen pótolni, az EKB Kormányzótanácsa dönthet úgy, hogy a fennmaradó veszteséget az adott pénzügyi év monetáris jövedelméből fedezi, az NKB-k között felosztott összegek arányában és erejéig. A pénzügyi függetlenség elve azt jelenti, hogy a fenti előírások betartása megköveteli az NKB-tól, hogy képes legyen a feladatait zavartalanul végrehajtani.

A pénzügyi függetlenség elve azt is megköveteli, hogy az NKB ne csak a KBER-rel kapcsolatos feladatai, hanem nemzeti feladatai (pl. a pénzügyi szektor felügyelete, szervezetének és saját működésének finanszírozása, sürgősségi likviditási támogatás nyújtása^[47]) ellátásához is rendelkezzen elegendő eszközzel.

A fent említett okoknál fogva a pénzügyi függetlenség magában foglalja azt is, hogy egy NKB-nak mindenkor elégséges tőkével kell rendelkeznie. Különösképpen el kell kerülni minden olyan helyzetet, amikor egy NKB saját tőkéje hosszabb ideig a jegyzett tőke szintje alatt van, vagy akár negatív, beleértve azokat az eseteket, amikor a tőke és a tartalékok szintjét meghaladó veszteségek áthúzódnak.^[48] Minden ilyen helyzet kedvezőtlen hatással lehet az NKB-nak a KBER-rel összefüggő feladatai, valamint saját nemzeti feladatai ellátására való képességére. Mindezen túlmenően egy ilyen helyzet hatással lehet az eurorendszer monetáris politikájának hitelességére. Ebből következően, amennyiben egy NKB saját tőkéje a jegyzett tőkeszintje alatt van, vagy akár negatív, az azt követelné meg, hogy az érintett tagállam elfogadható időn belül legalább a jegyzett tőke mértékéig megfelelő mértékű tőkét biztosítson az NKB-ja részére a pénzügyi függetlenség elvének való megfelelés érdekében. Az EKB-t illetően a Tanács az Európai Központi Bank tőkeemeléseiről szóló, 2000. május 8-i 1009/2000/EK tanácsi rendelet elfogadásával már elismerte ennek a kérdésnek a jelentőségét.^[49] Ez lehetővé tette az EKB Kormányzótanácsa számára, hogy az EKB tőkéjének tényleges felemeléséről döntsön annak érdekében, hogy az EKB a tevékenységéhez szükséges tőkemegfelelést fenn tudja tartani;^[50] az NKB-knak pénzügyileg képesnek kell lenniük az EKB ilyen döntésére való reagálásra.

A pénzügyi függetlenség fogalmát arra figyelemmel kell értékelni, hogy van-e olyan harmadik fél, amely képes – közvetlenül vagy közvetve – nem csupán az NKB feladatainak ellátását befolyásolni, hanem azt is, hogy az NKB képes-e megbízatásának eleget tenni, azaz rendelkezik-e működési szempontból megfelelő emberi erőforrással, illetve pénzügyi szempontból elegendő pénzügyi forrással. A pénzügyi függetlenség alábbiakban bemutatott szempontjai különös jelentőséggel bírnak e tekintetben.^[51] Ezek a pénzügyi függetlenség azon területei, ahol az NKB-k a leginkább ki vannak téve a külső befolyás veszélyének.

A költségvetés meghatározása

Ha egy harmadik fél hatáskörrel rendelkezik arra, hogy meghatározza vagy befolyásolja egy NKB költségvetését, ez összeegyeztethetetlen a pénzügyi függetlenséggel, kivéve, ha a jogszabályok megfelelő biztosítékot nyújtanak arra, hogy ez a hatáskör nem veszélyezteti az NKB KBER-rel kapcsolatos feladatainak ellátásához szükséges pénzügyi eszközöket.^[52]

Számviteli szabályok

A beszámolókat vagy az általános számviteli szabályok, vagy az NKB döntéshozó szervei által meghatározott szabályok szerint kell összeállítani. Ha ezzel szemben ezeket a szabályokat harmadik fél határozza meg, a szabályoknak legalább figyelembe kell venniük az NKB döntéshozó szerveinek javaslatát.

Az éves beszámolókat az NKB döntéshozó szerveinek kell elfogadniuk, független könyvvizsgálók segítségét is igénybe véve; a beszámolókhoz harmadik felek (pl. a kormány vagy a parlament) utólagos jóváhagyása is szükséges lehet. Az NKB döntéshozó szerveinek képesnek kell lenniük arra, hogy önállóan és szakszerűen döntsenek a nyereség kiszámításáról.

Amennyiben egy NKB működését állami számvevőszék vagy más hasonló, a közpénzek felhasználásának ellenőrzésével megbízott szerv ellenőrzi, a jogi kereteknek világosan meg kell határozniuk az ellenőrzési hatáskör pontos terjedelmét^[53] oly módon, hogy az ne korlátozza az NKB független külső könyvvizsgálóinak tevékenységét,^[54] ezen túlmenően pedig az intézményi függetlenség elvével összhangban meg kell felelnie az NKB és annak döntéshozó szervei részére való utasításadás tilalmának, és nem korlátozhatja az NKB KBER-rel kapcsolatos feladatait.^[55] Az állami könyvvizsgálatot politikai befolyástól mentesen, függetlenül és tisztán szakmai alapon kell végrehajtani.^[56]

A nyereség felosztása, az NKB-k tőkéje és a pénzügyi tartalékok

A nyereség felosztása tekintetében az NKB statútuma előírhatja, hogy miként osszák fel a nyereséget. Ilyen rendelkezések hiányában a nyereség felosztásáról szakmai alapon kell határoznia az NKB döntéshozó szervének; az nem lehet harmadik fél mérlegelésének függvénye, kivéve, ha kifejezett rendelkezés biztosítja, hogy ez a mérlegelés nem korlátozza az NKB-k KBER-rel kapcsolatos feladatai, valamint nemzeti feladatai ellátásához szükséges pénzügyi eszközöket.^[57]

A nyereségnek az állami költségvetés részére történő felosztása csak abban az esetben lehetséges, ha az előző években felhalmozott veszteségek fedezésre kerültek,^[58] valamint amennyiben sor került az NKB tőkéje és eszközei valós értékének megőrzését biztosító pénzügyi intézkedések meghozatalára. Nem engedhetőek meg az olyan átmeneti vagy eseti jellegű jogszabályi rendelkezések, amelyek a nyereségfelosztással kapcsolatban az NKB-nak adott utasításnak felelnek meg.^[59] Ehhez hasonlóan az NKB nem realizált tőkenyereségére kivetett adó szintén ellentmondana a pénzügyi függetlenség elvének.^[60]

A tagállamok nem csökkenthetik az NKB-k tőkéjét az NKB-k döntéshozó szerveinek előzetes egyetértése nélkül, aminek annak biztosítását kell céloznia, hogy az NKB-knak elegendő pénzügyi eszközük maradjon ahhoz, hogy a KBER tagjaiként eleget tegyenek a Szerződés 127. cikke (2) bekezdésében és az Alapokmányban meghatározott feladataiknak. Ugyanezen oknál fogva csak az NKB-val szorosan együttműködve lehet kezdeményezni az NKB nyereségének felosztására vonatkozó szabályok módosítását és dönteni arról, hiszen az NKB van a legjobb helyzetben ahhoz, hogy tőketartalékának szükséges mértékét meghatározza.^[61] Ami a pénzügyi tartalékokat vagy puffereket illeti, biztosítani kell, hogy az NKB-k önállóan képezhessék a tőkéjük és eszközeik reálértékének megőrzéséhez szükséges pénzügyi tartalékokat. A tagállamok nem akadályozhatják meg az NKB-kat abban sem, hogy tőketartalékaikat olyan mértékűre növeljék, amely a KBER tagjának a feladatai ellátáshoz szükséges.^[62]

Felügyeleti hatóságokért fennálló pénzügyi felelősség

A legtöbb tagállamban a pénzügyi felügyeleti hatóságok az NKB keretei között működnek. Ez nem problematikus, ha az NKB független döntéshozatala ezekre a hatóságokra is vonatkozik. Ha viszont a jogszabályok a felügyeleti hatóságok különálló döntéshozataláról rendelkeznek, fontos biztosítani, hogy az általuk hozott döntések ne veszélyeztessék az NKB egészének pénzügyi helyzetét. Ezekben az esetekben a nemzeti jogszabályoknak garantálniuk kell, hogy az NKB végső soron felülbírálhassa a felügyeleti hatóságok azon döntéseit, amelyek befolyásolhatják az NKB – különösen pénzügyi – függetlenségét.

Autonómia munkavállalói ügyekben

A tagállamok nem korlátozhatják az NKB lehetőségét, hogy a Szerződésben és az Alapokmányban ráruházott feladatok független ellátásához szükséges képzett munkavállalókat vegyen fel és foglalkoztasson.^[63] Az NKB emellett nem hozható olyan helyzetbe, amelyben csak korlátozott befolyása van vagy nincs befolyása a munkavállalóira, vagy amelyben az adott tagállam kormányzatának módjában áll az NKB munkavállalói kérdésekkel kapcsolatos politikájának befolyásolása.^[64] Az NKB döntéshozó szervei tagjainak és az NKB munkavállalóinak javadalmazására vonatkozó jogszabályok módosításáról az NKB-val való szoros és tényleges együttműködésben kell dönteni^[65], figyelembe véve álláspontját, annak biztosítása érdekében, hogy az NKB folyamatosan képes legyen feladatai független ellátására. ^[66] A munkavállalói kérdésekben fennálló autonómia a személyzeti nyugdíjakkal kapcsolatos kérdésekre is kiterjed. Ezenkívül az NKB munkavállalói javadalmazásának csökkentéséhez vezető módosítások nem érinthetik az NKB-nak a saját pénzügyi forrásai – beleértve az NKB által fizetett illetmények csökkentéséből eredő források – kezeléséhez való jogát.^[67]

Tulajdonjogok

Az NKB-k tulajdonával kapcsolatban harmadik személyek azon jogai, hogy beavatkozzanak vagy utasításokat adjanak az NKB-knak, nem egyeztethetők össze a pénzügyi függetlenség elvével.

2.2.4 Titoktartás

A szakmai titoktartás követelménye, amelyet az EKB és az NKB-k munkatársaival, valamint az EKB és az NKB-k irányító szerveinek tagjaival szemben az Alapokmány 37. cikke határoz meg, az NKB-k statútumában vagy a tagállamok jogszabályaiban hasonló rendelkezésekhez vezethet. Az uniós jog és az annak alapján elfogadott szabályozás elsődlegessége azt is magában foglalja, hogy a dokumentumokhoz harmadik felek általi hozzáférésre vonatkozó nemzeti jogszabályoknak összhangban kell lenniük az uniós jog vonatkozó rendelkezéseivel, az Alapokmány 37. cikkét is beleértve, és nem vezethetnek a KBER titoktartási szabályozásának megsértéséhez. Az állami számvevőszék, illetve az ahhoz hasonló szervek NKB-k bizalmas információihoz és dokumentumaihoz való hozzáférésének az információkat kapó szerv jogszabályban rögzített feladatai ellátásához szükséges mértékre kell korlátozódnia, és nem sértheti a KBER függetlenségét és a KBER-nek az NKB-k döntéshozó szerveire és alkalmazottaira vonatkozó titoktartási szabályozását. ^[68] Az NBK-knak biztosítaniuk kell, hogy az ilyen szervek az előttük feltárt információk és dokumentumok titkosságát az NKB által alkalmazott szintnek megfelelően védjék.

2.2.5 A monetáris finanszírozás és a kiváltságos hozzáférés tilalma

A monetáris finanszírozás és a kiváltságos hozzáférés tilalmával kapcsolatban az Európai Unióhoz 2004-ben, 2007-ben, illetve 2013-ban csatlakozott tagállamok nemzeti jogszabályait úgy kellett módosítani, hogy azok összhangban legyenek a Szerződés és az Alapokmány vonatkozó rendelkezéseivel, és 2004. május 1-jén, 2007. január 1-jén, illetve 2013. július 1-jén már hatályosak legyenek. Svédország a szükséges változtatásokat 1995. január 1-jéig volt köteles hatályba léptetni.

A monetáris finanszírozás tilalma

A Szerződés 123. cikkének (1) bekezdése megtiltja az EKB vagy a tagállami NKB-k számára, hogy folyószámlahitelt vagy bármely más hitelt nyújtsanak uniós intézmények, szervek, hivatalok vagy ügynökségek, a tagállamok központi kormányzata, regionális vagy helyi közigazgatási szervei, közjogi testületei, egyéb közintézményei vagy közvállalkozásai részére. Ezenkívül ugyancsak tiltja az adósságinstrumentumok, az EKB vagy az NKB-k általi közvetlen vásárlását ezen közszektorbeli intézményektől. A Szerződés e monetáris finanszírozási tilalom alól egy esetben ad felmentést; a tilalom nem vonatkozik a köztulajdonban levő hitelintézetekre, amelyeket a jegybanki tartalékkínálat vonatkozásában a magántulajdonban levő hitelintézetekkel azonos elbánásban kell részesíteni (a Szerződés 123. cikkének (2) bekezdése). Továbbá az EKB és az NKB-k fiskális megbízottként tevékenykedhetnek a fent meghatározott közszektorbeli intézmények részére (az Alapokmány 21.2 cikke). A monetáris finanszírozás tilalmának pontos hatályát tovább részletezi a Szerződés 104. cikkében és a 104b. cikke (1) bekezdésében említett tilalmak alkalmazásához szükséges fogalmak meghatározásáról szóló, 1993. december 13-i 3603/93/EK tanácsi rendelet,^[69] amely szerint, a tilalom magában foglalja a közszektor harmadik felekkel szembeni kötelezettségeinek finanszírozását.

A monetáris finanszírozás tilalma alapvető fontossággal bír annak biztosítására, hogy a monetáris politika elsődleges célkitűzése (nevezetesen az árstabilitás fenntartása) ne sérüljön. Ezenkívül a közszektornak a központi bank által való finanszírozása csökkenti a fiskális fegyelem irányába ható nyomást. Ezért a tilalmat kiterjesztően kell értelmezni szigorú alkalmazásának biztosítása érdekében, kizárólag a Szerződés 123. cikkének (2) bekezdésében és a 3603/93/EK Ebből következően, bár a Szerződés 123. cikkének (1) bekezdése kifejezetten „hitelre”, azaz a forrás visszafizetésének kötelezettségét magában hordozó instrumentumra hivatkozik, a tilalom még inkább vonatkozik a források biztosításának további, azaz visszafizetési kötelezettség nélküli eseteire.

Az EKB általános álláspontja a nemzeti jogszabályoknak a tilalommal való összeegyeztethetőségéről elsősorban az EKB-nak a nemzeti jogszabálytervezetekről a tagállamokkal a Szerződés 127. cikkének (4) bekezdése és 282. cikke (5) bekezdése alapján folytatott konzultációi során alakult ki.^[70]

A monetáris finanszírozás tilalmát átültető nemzeti jogszabályok

Azokban az esetekben, amikor a nemzeti jogszabályi rendelkezések tükrözik a Szerződés 123. cikkében és a 3603/93/EK rendeletben foglaltakat, azok nem korlátozhatják a monetáris finanszírozás tilalmának hatályát vagy terjeszthetik ki az uniós jog alapján fennálló mentességeket. Összeegyeztethetetlen például a monetáris finanszírozás tilalmával az olyan nemzeti jogszabály, amely egy adott tagállam (a 3603/93/EK rendeletben előírt minőségben eljáró IMF-en kívüli) nemzetközi pénzügyi intézmények^[71] vagy harmadik országok irányában fennálló pénzügyi kötelezettségvállalásainak NKB általi finanszírozásáról rendelkezik.

A közszektor, illetve a közszektor harmadik felekkel szemben fennálló kötelezettségeinek finanszírozása

A nemzeti jogszabályok nem írhatják elő egy NKB számára, hogy a közszektorba tartozó egyéb szervek tevékenységét vagy a közszektor harmadik felekkel szembeni kötelezettségeit finanszírozza. Ez ugyancsak vonatkozik új feladatoknak az NKB-kra történő ruházására. Ezért eseti alapon kell értékelni, hogy a feladat, amelyet egy adott NKB-nak adnának jegybanki feladat vagy kormányzati feladat, azaz a kormány felelősségi körébe tartozik-e.^[72] Más szóval elegendő biztosíték megléte szükséges, hogy a monetáris finanszírozás tilalmának célját ne lehessen meghiúsítani. A Kormányzótanács kritériumokat hagyott jóvá annak meghatározása érdekében, hogy mi tekinthető a közszektor kötelezettsége körébe tartozónak a 3603/93/EK rendelet értelmében, vagyis, hogy mi számít kormányzati feladatnak.^[73] A monetáris finanszírozás tilalmának való megfelelés érdekében egy NKB-ra ruházott új feladathoz teljes körű és megfelelő finanszírozást kell biztosítani, amennyiben az a) nem központi banki feladat vagy központi banki feladatok ellátását elősegítő intézkedés; vagy b) kormányzati feladathoz kapcsolódik és azt a kormányzat érdekében látják el.^[74] Valamely új feladat kormányzati feladatnak minősülésére vonatkozó fontos szempontok: a) a feladat atipikus jellege; b) az a körülmény, hogy azt a kormányzat nevében és kizárólagos érdekében látják el; és c) annak az NKB intézményi, pénzügyi és személyi függetlenségére gyakorolt hatása. Egy új feladat kormányzati feladatnak minősülhet különösen, ha az új feladat ellátása az alábbi feltételek valamelyikének megfelel: a) az a fennálló központi banki feladatokkal szembeni, nem megfelelően kezelt összeférhetetlenséghez vezet; b) az NKB pénzügyi és szervezeti kapacitásához képest aránytalan; c) nem illeszkedik az NKB intézményi struktúrájába; d) jelentős pénzügyi kockázatokkal jár; és e) az NKB döntéshozó szerveinek tagjait olyan politikai kockázatoknak teszi ki, amelyek aránytalanok és a személyi függetlenségüket illetően negatív hatással járhatnak rájuk nézve.^[75]

Néhány, az NKB-kra ruházott olyan új feladat, amelyet az EKB kormányzati feladatnak tekint: a) szanálási alapok vagy pénzügyi megállapodások finanszírozásához, valamint betétgarancia- vagy befektetőkártalanítási rendszerekhez kapcsolódó feladatok;^[76] b) bankszámlaszámok központi nyilvántartásának létrehozásához kapcsolódó feladatok;^[77] c) hitelközvetítői feladatok;^[78] d) biztosításidíj-átutalások kalkulációját támogató adatok gyűjtésével, kezelésével és feldolgozásával kapcsolatos feladatok;^[79] e) a jelzáloghitel-piaci verseny védelmével kapcsolatos feladatok;^[80] f) az NKB-któl független és a kormányzat kiterjesztéseként működő szervek részére történő forrásbiztosítással kapcsolatos feladatok;^[81] és g) információs hatósági feladatok határokon átnyúló követelésbehajtás céljából polgári és kereskedelmi ügyekben;^[82] h) biztosítási kárigények adatbázisának létrehozásával kapcsolatos feladatok; ^[83]; valamint i) egy központi bank belső vészhelyzeti tervezési feladatain túlmenő nemzetvédelmi felkészültséggel kapcsolatos feladatok.^[84] Ezzel szemben központi banki feladatok lehetnek – többek között – a felügyeleti feladatok vagy a felügyeleti feladatokhoz kapcsolódó feladatok, például a fogyasztóvédelemhez kapcsolódó feladatok a pénzügyi szolgáltatások^[85] vagy a hitelintézetek adósságátalakítási követelményeknek való megfelelése^[86] területén, a hiteleket felvásárló társaságok^[87] vagy pénzügyi lízing vállalatok^[88] felügyelete, a fogyasztói hitelt nyújtók és azt közvetítők felügyelete,^[89] a mikrohiteleket nyújtók engedélyezése és felügyelete,^[90] hitelinformációs irodák felügyelete,^[91] a kamatláb referenciamutató-kezelők felügyelete,^[92] az uniós jognak való megfelelés biztosítását szolgáló felügyeleti feladatok a befektetési szolgáltatások és termékek területén,^[93] a fizetési rendszerek felvigyázásával kapcsolatos feladatok,^[94] a fizetési számlákkal kapcsolatos uniós jogszabályok alkalmazásához és érvényesítéséhez kötődő feladatok,^[95] a közigazgatási szanálási feladatok^[96] vagy a hitelnyilvántartások működésével és kezelésével kapcsolatos feladatok.^[97]

Az NKB-k továbbá nem nyújthatnak áthidaló finanszírozást ahhoz, hogy a tagállam képes legyen a banki kötelezettségekre vállalt állami garanciából eredő kötelezettségei teljesítésére.^[98] Nem felel meg a monetáris finanszírozás tilalmának a nem teljes egészében realizált, elszámolt és auditált központi banki eredmény felosztása sem. A monetáris finanszírozás tilalmának való megfeleléshez az állami költségvetésnek az irányadó eredményfelosztási szabályok értelmében fizetendő összeg még részben sem fizethető az NKB tartaléktőkéjéből. Ezért az eredményfelosztási szabályok nem érinthetik az NKB tartaléktőkéjét. Ezen túlmenően az NKB eszközeinek az államra való átruházásakor az ellenértéket piaci alapon kell meghatározni és az átruházásnak az ellenérték megfizetésével egyidejűleg kell történnie.^[99]

Hasonlóképpen nem megengedett az eurorendszer további feladatainak – mint például a devizatartalékkal való gazdálkodás – ellátásába történő beavatkozás, így az elméleti és nem realizált tőkenyereség megadóztatása sem, mivel ez az állami szektornak jövőbeli és bizonytalan nyereség megelőlegezett felosztása révén nyújtott jegybanki hitel formáját öltené.^[100]

A közszektor kötelezettségeinek átvállalása

A monetáris finanszírozás tilalmával nem lenne összeegyeztethető az olyan nemzeti jogszabály, amely előírja az NKB számára – egyes feladatok és kötelezettségek (például a korábban az állam vagy független hatóságok vagy szervek által ellátott egyes felügyeleti feladatok NKB-ra való átruházásával összefüggésben történő) nemzeti átszervezése következtében – egy korábban független közszektorbeli szerv kötelezettségeinek átvállalását anélkül, hogy az NKB-t teljes mértékben mentesítené az ilyen szerv korábbi tevékenységéből eredő minden pénzügyi kötelezettség alól.^[101] Ugyanígy, az olyan nemzeti jogszabály, amely az NKB számára számos esetben előírja a kormány hozzájárulásának beszerzését szanálási intézkedések meghozatala előtt, azonban nem korlátozza az NKB saját közigazgatási aktusaiért viselt felelősségét, nem lenne összeegyeztethető a monetáris finanszírozás tilalmával.^[102] Ugyancsak nem lenne összhangban a monetáris finanszírozás tilalmával az olyan nemzeti jogszabály, amely az NKB számára kártérítés fizetését írja elő, amennyiben az az állam kötelezettségének NKB általi átvállalásából ered. ^[103]

Pénzügyi támogatás hitelintézetek, illetve pénzügyi intézmények számára

Összeegyeztethetetlenek lennének a monetáris finanszírozás tilalmával az olyan nemzeti jogszabályok, amelyek hitelintézeteknek a központi banki feladatokkal kapcsolatos eseteken (mint például a monetáris politika, fizetési rendszerek vagy átmeneti likviditástámogatási műveletek) kívül – különösen a fizetésképtelen hitelintézetek, illetve egyéb pénzügyi intézmények támogatása céljából történő – NKB-k által önállóan és saját mérlegelési jogkörében adott finanszírozásáról rendelkeznek.

Ez különösen a fizetésképtelen hitelintézetek támogatására vonatkozik. E tilalom mögött az az érvelés húzódik meg, hogy a fizetésképtelen hitelintézet finanszírozásával az NKB kormányzati feladatot venne át.^[104] Ugyanezen megfontolások vonatkoznak az olyan hitelintézetek eurorendszer általi finanszírozására is, amelyeket újratőkésítettek a fizetőképességüknek – alternatív piaci alapú finanszírozási forrás hiányában – államilag kibocsátott adósságinstrumentumok (a továbbiakban: újratőkésítési kötvények) közvetlen kihelyezésével történő helyreállítása céljából, illetve amennyiben az ilyen kötvényeket fedezetként kívánják felhasználni. Ilyen esetben monetáris finanszírozási aggályokat kelt a hitelintézetek újratőkésítési kötvények közvetlen kihelyezésével történő állami újratőkésítése és ezt követően az újratőkésítési kötvényeknek a központi banki likviditási műveletekben fedezetként való felhasználása.^[105] Azon sürgősségi likviditási támogatásnak, amelyet az NKB fizetőképes hitelintézet részére, függetlenül és teljes egészében saját mérlegelési jogkörben ad állami garancia formájában megjelenő fedezet mellett, a következő szempontoknak kell megfelelnie: i. biztosítani kell, hogy az NKB által nyújtott hitel futamideje a lehető legrövidebb legyen; ii. a rendszer stabilitásának kell veszélyben forognia; iii. nem férhet kétség az állami garancia nemzeti jog szerinti jogi érvényességéhez és érvényesíthetőségéhez; és iv. nem férhet kétség az állami garancia gazdasági megfelelőségéhez, továbbá a garanciának a kölcsön tőkeösszegére és kamataira is ki kell terjednie.^[106]

E célból megfontolandó a Szerződés 123. cikkére való hivatkozások beillesztése a nemzeti jogba.

A szanálási alapok vagy pénzügyi megállapodások, valamint a betétbiztosítási vagy befektetőkártalanítási rendszerek pénzügyi támogatása

Bár a közigazgatási szanálási feladatok általában a Szerződés 127. cikkének (5) bekezdésében említett feladatokhoz kapcsolódóaknak tekintendők, valamely szanálási alap vagy pénzügyi megállapodás finanszírozása nem áll összhangban a monetáris finanszírozás tilalmával.^[107] Amennyiben az NKB szanálási hatóságként jár el, semmi esetre nem vállalhatja át vagy finanszírozhatja egyetlen áthidaló intézmény vagy eszközkezelő kötelezettségeit sem.^[108] Ennek érdekében a nemzeti jogszabályoknak egyértelművé kell tenniük, hogy az NKB nem fogja átvállalni vagy finanszírozni e szervezetek kötelezettségeit. ^[109]

A betétbiztosítási rendszerekről szóló irányelv^[110] és a befektetőkártalanítási rendszerekről szóló irányelv^[111] szerint a betétbiztosítási rendszerek és a befektetőkártalanítási rendszerek finanszírozásának költségeit maguknak a hitelintézeteknek, illetve a befektetési vállalkozásoknak kell viselniük. Az olyan nemzeti jogszabályok, amelyek a nemzeti hitelintézeti betétbiztosítási rendszernek vagy a befektetési vállalkozások nemzeti befektetőkártalanítási rendszerének NKB-k általi finanszírozásáról rendelkeznek, csak akkor összeegyeztethetőek a monetáris finanszírozás tilalmával, amennyiben azok rövid távúak, vészhelyzet kezelésére szólnak, a rendszer stabilitása forog veszélyben, és a döntések az NKB hatáskörében maradnak.^[112] E célból megfontolandó a Szerződés 123. cikkére való hivatkozások beillesztése a nemzeti jogba. Az NKB-nak a hitelnyújtásra vonatkozó mérlegelési jogköre gyakorlása során biztosítania kell, hogy ténylegesen ne vegyen át állami feladatot. ^[113] Különösen a betétgarancia-rendszerek központi banki támogatása nem jelenthet szisztematikus előfinanszírozási műveletet. ^[114]

A fiskális megbízottként való eljárás

Az Alapokmány 21.2 cikke alapján „az EKB és a nemzeti központi bankok fiskális megbízottként tevékenykedhetnek” „az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok, a tagállamok központi kormányzata, regionális vagy helyi közigazgatási szervei, közjogi testületei, egyéb közintézményei vagy közvállalkozásai részére”. Az Alapokmány 21.2 cikkének célja annak tisztázása, hogy a monetáris politikai hatáskörök eurorendszer részére történő átadását követően az NKB-k a monetáris finanszírozás tilalmának megszegése nélkül továbbra is nyújthatják a hagyományosan a kormányok és egyéb közjogi testületek részére nyújtott fiskális megbízotti szolgáltatásokat. Ezenkívül a 3603/93/EK rendelet a fiskális megbízottként történő eljárással kapcsolatban számos konkrét és megszorítóan megfogalmazott kivételt állapít meg a monetáris finanszírozás tilalma alól, a következők szerint: i. a közszektornak nyújtott napközbeni hitelek megengedettek, feltéve, hogy az érintett napra korlátozódnak és meghosszabbításuk nem lehetséges;^[115] ii. megengedett az, hogy harmadik fél által kiállított csekket jóváírják a közszektor számláján, mielőtt az intézvényezett bankot megterhelnék, amennyiben egy meghatározott idő – az érintett NKB által csekkek beszedésére szokásosan megállapított határidőnek megfelelően – eltelt a csekk átvétele óta, feltéve, hogy az esetleg fellépő időkülönbség kivételes jellegű, a csekk kis összegre vonatkozik, és azt rövid idő alatt kiegyenlítik;^[116] valamint iii. a közszektor által kibocsátott és a közszektornak jóváírt pénzérmeállomány tartása megengedett, ha az így keletkezett eszközök összege alatta marad a forgalomban lévő érmeállomány 10%-ának.^[117]

A fiskális megbízottként való eljárás nemzeti szabályozásának összeegyeztethetőnek kell lennie általában az uniós joggal, és különösen a monetáris finanszírozás tilalmával.^[118] Figyelemmel arra, hogy az Alapokmány 21.2. cikke kifejezetten elismeri a fiskális megbízotti szolgáltatásokat mint az NKB-k által hagyományosan betöltött, jogszerű funkciót, a fiskális megbízotti szolgáltatások központi bankok általi ellátása akkor felel meg a monetáris finanszírozás tilalmának, ha e szolgáltatások megmaradnak a fiskális megbízotti funkció keretein belül és nem valósítják meg a közszektor harmadik felek felé fennálló kötelezettségeinek központi banki finanszírozását vagy pedig a közszektor központi bank általi hitelezését, a 3603/93/EK rendeletben megszabott szűk kivételek körén túlmenően.^[119] A kormányzati betétek gyűjtését és kormányzati számlavezetést lehetővé tevő nemzeti jogszabályok monetáris finanszírozás tilalmával való összeegyeztethetősége akkor nem aggályos, ha ezek a rendelkezések nem teszik lehetővé a hitelnyújtást, beleértve az egynapos folyószámlahitelt is. A monetáris finanszírozás tilalmának betartása azonban aggályos lenne abban az esetben, ha a nemzeti jogalkotás például lehetővé tenné, hogy a betétekre vagy a folyószámla-egyenlegekre a piaci kamatlábbal megegyező, vagy annál alacsonyabb kamatláb helyett magasabb kamatláb alapján megállapított kamatot fizessenek. A piaci kamatláb feletti kamatszint gyakorlatilag hitelnek minősül, ami ellentétes a monetáris finanszírozás tilalmának céljával, és ezért alááshatja a tilalom céljainak megvalósítását. Alapvető fontosságú, hogy a számlák kamatozása a piaci feltételeket tükrözze, és különösen fontos a betéti kamatláb és a betétek futamidejének összehangolása.^[120] Mindemellett nem vet fel monetáris finanszírozási aggályokat az, ha az NKB a fiskális megbízotti szolgáltatásokat ellenérték nélkül látja el, feltéve, hogy ezek esetében alapvető fiskális megbízotti szolgáltatásokról van szó.^[121]

A kiváltságos hozzáférés tilalma

A Szerződés 124. cikke úgy rendelkezik, hogy „[t]ilos minden olyan intézkedés, amely nem prudenciális megfontoláson alapul, és amely az Unió intézményeinek, szerveinek vagy hivatalainak, a tagállamok központi kormányzatának, regionális vagy helyi közigazgatási szerveinek, közjogi testületeinek, egyéb közintézményeinek vagy közvállalkozásainak kiváltságos hozzáférést biztosít a pénzügyi szervezetekhez”. A monetáris finanszírozás tilalmához hasonlóan a kiváltságos hozzáférés tilalmának is az a célja, hogy a tagállamokat józan költségvetési politika követésére ösztönözzék, amely nem engedi meg az államháztartási deficitek monetáris finanszírozását vagy állami hatóságok pénzügyi piacokhoz való kiváltságos hozzáférését, hogy az túlzottan magas adósságszinteket vagy túlzott tagállami hiányokat eredményezzen.^[122]

A 3604/93/EK tanácsi rendelet^[123] 1. cikkének (1) bekezdése értelmében a kiváltságos hozzáférésről rendelkezik minden olyan törvény, rendelet vagy egyéb kötelező erejű jogi eszköz, amelyet közhatalom gyakorlása során fogadtak el, és amely: a) arra kötelez pénzügyi intézményeket, hogy uniós intézményeknek vagy szerveknek, tagállamok központi kormányzatának, regionális, helyi vagy egyéb közigazgatási szerveinek, közjogi testületeinek, egyéb közintézményeinek vagy közvállalkozásainak kötelezettségeit megszerezzék vagy tartsák, vagy b) annak érdekében, hogy ezeket az intézményeket az ilyen kötelezettségek megszerzésére vagy tartására ösztönözze, olyan adókedvezményeket állapít meg, amelyeket vagy csak pénzügyi intézmények vehetnek igénybe, vagy amelyek nem felelnek meg a piacgazdaság alapelveinek.

Az NKB-k állami hatóságként nem hozhatnak a közszektornak a pénzügyi intézményekhez kiváltságos hozzáférést biztosító intézkedéseket, amennyiben az ilyen intézkedések nem prudenciális megfontoláson alapulnak. Ezenkívül az NKB-k által életbe léptetett, adósságinstrumentumok mobilizációjára vagy elzálogosítására vonatkozó szabályok nem szolgálhatnak arra, hogy kijátsszák a kiváltságos hozzáférés tilalmát.^[124] A tagállamok e területre vonatkozó jogszabályai nem hozhatnak létre ilyen kiváltságos hozzáférést.

A 3604/93/EK rendelet 2. cikke a „prudenciális megfontolásokat” akként határozza meg, mint az uniós jogon alapuló vagy azzal összhangban lévő olyan nemzeti törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések alapjául szolgáló megfontolásokat, amelyek célja, hogy elősegítsék a pénzügyi intézmények szilárd működését az egész pénzügyi rendszer stabilitásának és az érintett intézmények ügyfeleinek védelme érdekében. A prudenciális megfontolások annak biztosítását célozzák, hogy a bankok fizetőképesek maradjanak a betéteseikkel szemben.^[125] A prudenciális felügyelet terén a másodlagos uniós jogalkotás számos, a hitelintézetek stabilitását biztosító követelményt meghatározott.^[126] A „hitelintézet” fogalma akként került meghatározásra, mint olyan vállalkozás, amely a nyilvánosságtól betéteket vagy más visszafizetendő pénzeszközöket fogad el, valamint saját számlára hiteleket nyújt.^[127] Ezenkívül az általában „bankként” emlegetett hitelintézeteknek az illetékes tagállami hatóság engedélyére van szüksége a szolgáltatásnyújtáshoz.^[128]

Bár a kötelező tartalékokra lehet a prudenciális követelmények részeként tekinteni, azok általában valamely NKB működési keretrendszerének részét képezik, és azokat a legtöbb gazdaságban a monetáris politika eszközeként alkalmazzák, ideértve az euroövezetet is.^[129] E tekintetben az EKB/2014/60 iránymutatatás I. mellékletének 2. pontja^[130] akként rendelkezik, hogy az eurorendszer kötelezőtartalék-rendszerének elsődleges célja a pénzpiaci kamatok stabilizálása, valamint strukturális likviditáshiány létrehozása (vagy bővítése).^[131] Az EKB megköveteli az euroövezetben létrehozott hitelintézetektől, hogy az előírt kötelező tartalékaikat (betétek formájában) az NKB-juknál vezetett számlán tartsák.^[132]

E jelentés középpontjában az NKB-k által elfogadott nemzeti jogszabályoknak vagy rendelkezéseknek, valamint az NKB-k statútumának a kiváltságos hozzáférés Szerződésben megfogalmazott tilalmával való összeegyeztethetősége áll. Ez a jelentés azonban nem érinti az arra vonatkozó értékeléseket, hogy a tagállamok törvényi, rendeleti, szabályozási vagy közigazgatási rendelkezéseivel, a prudenciális megfontolásokra hivatkozva nem kerülik-e meg a kiváltságos hozzáférés tilalmát. Az ilyen értékelések meghaladják e jelentés terjedelmét.

2.2.6 Az euro egységes írásmódja

Az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikkének (4) bekezdése akként rendelkezik, hogy az „Unió egy gazdasági és monetáris uniót hoz létre, amelynek pénzneme az euro”. A Szerződések valamennyi, a latin betűs ábécét használó hivatalos nyelvi változatának szövegében az euro egyes számban és alanyesetben következetesen „euro”-ként kerül meghatározásra. Az eurót a görög betűs ábécét használó szövegben „ευρώ”-nak, a cirill betűs ábécét használó szövegben pedig „eвpo”-nak írják.^[133] Ezzel összhangban az euro bevezetéséről szóló, 1998. május 3-i 974/98/EK tanácsi rendelet^[134] egyértelművé teszi, hogy az egységes valuta neve az EU valamennyi hivatalos nyelvén ugyanaz kell, hogy legyen, figyelembe véve az eltérő ábécék létezését. A Szerződések ennélfogva megkövetelik az „euro” szó egységes írásmódját egyes szám alanyesetben valamennyi uniós és nemzeti jogi rendelkezésben, figyelembe véve az eltérő ábécék létezését.

Az Uniónak az egységes valuta nevének meghatározására irányuló kizárólagos hatáskörére tekintettel az e szabálytól való bármely eltérés összeegyeztethetetlen a Szerződésekkel, és megszüntetendő^[135]. Míg ez az alapelv vonatkozik a nemzeti jogszabályok valamennyi típusára, az egyes országokra vonatkozó fejezetek értékelésének középpontjában az NKB-k statútuma és az euro bevezetésére vonatkozó jogszabályok állnak.

2.2.7 Az NKB-k jogi integrálódása az eurorendszerbe

A nemzeti jogszabályok (különösen az NKB-k statútuma, valamint az egyéb jogszabályok) azon előírásai, amelyek megakadályoznák az eurorendszerrel kapcsolatos feladatok ellátását vagy az EKB határozatainak betartását, abban a pillanatban összeegyeztethetetlenné válnak az eurorendszer hatékony működésével, amint az érintett tagállam bevezette az eurót. Módosítani kell tehát a nemzeti jogszabályokat, hogy az eurorendszerrel kapcsolatos feladatok tekintetében biztosítsák a Szerződéssel és az Alapokmánnyal való összeegyeztethetőséget. A Szerződés 131. cikkének való megfelelés érdekében a nemzeti jogszabályokat az összeegyeztethetőségnek a KBER létrehozásának időpontjáig (Svédország esetében), illetve 2004. május 1-jéig, 2007. január 1-jéig, illetve 2013. július 1-jéig (az Unióhoz e napokon csatlakozott tagállamok esetében) történő biztosítása érdekében módosítani kellett. Azoknak a jogszabályi követelményeknek azonban, amelyek az NKB eurorendszerbe történő teljes jogi integrációjára vonatkoznak, csak abban a pillanatban kell érvénybe lépniük, amikor a teljes integráció megvalósul, azaz azon a napon, amikor az eltéréssel rendelkező tagállam bevezeti az eurót.

Az e jelentésben megvizsgált fő területek azok, ahol jogszabályi rendelkezések akadályozhatják, hogy az NKB-k megfeleljenek az eurorendszer követelményeinek. Ide tartoznak azok a rendelkezések, i. amelyek megakadályozhatják, hogy az NKB-k részt vegyenek az EKB döntéshozó szervei által meghatározott egységes monetáris politika végrehajtásában, vagy ii. amelyek hátráltathatják az NKB elnökét az EKB Kormányzótanácsának tagjaként rá háruló feladatai teljesítésében, illetve iii. amelyek nem tartják tiszteletben az EKB előjogait, vagy iv. amelyek nem ismerik el, hogy azon tagállamokban, amelyeknek hivatalos fizetőeszköze az euro, a KBER-rel kapcsolatos feladatokra vonatkozó kizárólagos hatáskör visszavonhatatlanul az Unióra szállt,^[136] vagy v. amelyek alapján a KBER-rel kapcsolatos feladataik elvégzésében az NKB-kat nemzeti hatóságok olyan döntései kötelezik, amelyek ellentétben állnak az EKB jogi aktusaival. Megkülönböztetjük a gazdaságpolitikai célkitűzéseket, feladatokat, pénzügyi rendelkezéseket, árfolyam-politikát, valamint a nemzetközi együttműködést. Végezetül megemlítjük azokat az egyéb területeket, ahol az NKB-k statútuma módosításra szorulhat.

Gazdaságpolitikai célkitűzések

Valamely NKB eurorendszerbe való teljes integrációja megköveteli, hogy jogszabályban foglalt célkitűzései összeegyeztethetőek legyenek a KBER-nek az Alapokmány 2. cikkében meghatározott célkitűzéseivel. Ez többek között azt jelenti, hogy a „nemzeti színezetű” jogszabályi célkitűzések – például amikor jogszabályi rendelkezések olyan kötelezettséget írnak elő, hogy a monetáris politikát az érintett tagállam általános gazdaságpolitikája keretén belül kell folytatni – módosításra szorulnak. Mindemellett az NKB másodlagos célkitűzéseinek összeegyeztethetőeknek kell lenniük, illetve nem ütközhetnek azzal a kötelezettségével, hogy támogassa az Unión belüli általános gazdaságpolitikát azzal a céllal, hogy hozzájáruljon az Európai Unióról szóló Szerződés 3. cikkében megállapított uniós célkitűzések megvalósításához, ami önmagában is olyan célkitűzés, amely nem befolyásolhatja az árstabilitás fenntartását.^[137]

Feladatok

Azon tagállamok NKB-jának feladatait, amelyek pénzneme az euro, túlnyomórészt a Szerződés és az Alapokmány határozza meg, tekintettel arra, hogy az adott NKB az eurorendszer szerves része. Ezért a Szerződés 131. cikkének való megfelelés érdekében az NKB statútumában szereplő, a feladatokra vonatkozó rendelkezéseket össze kell vetni a Szerződés és az Alapokmány vonatkozó rendelkezéseivel, és az esetleg fennálló összeegyeztethetetlen elemeket hatályon kívül kell helyezni.^[138] Ez minden olyan rendelkezésre vonatkozik, amely az euro bevezetését és az eurorendszerbe történő integrációt követően gátját képezheti a KBER-hez kapcsolódó feladatok ellátásának, illetve különösen azokra a rendelkezésekre, amelyek nem tartják tiszteletben a KBER-nek az Alapokmány IV. fejezetében meghatározott hatásköreit.

A monetáris politikára vonatkozó bármely nemzeti jogszabályi rendelkezésnek el kell ismernie, hogy az EU monetáris politikájának végrehajtása az eurorendszeren keresztül történik.^[139] Az NKB-k statútumai tartalmazhatnak a monetáris politikai eszköztárra vonatkozó rendelkezéseket. Az ilyen rendelkezéseknek a Szerződés és az Alapokmány vonatkozó rendelkezéseihez hasonlóaknak kell lenniük, és a Szerződés 131. cikkének való megfelelés érdekében minden összeegyeztethetetlen elemet hatályon kívül kell helyezni.

A fiskális folyamatok figyelemmel kísérése olyan feladat, amelyet az NKB-k rendszeresen végeznek, a monetáris politikában követendő irányvonal megfelelő értékelése érdekében. Az NKB-k a megfigyelő tevékenységük és az általuk adott tanács függetlensége alapján kifejthetik a releváns fiskális fejleményekre vonatkozó észrevételeiket az európai monetáris unió megfelelő működéséhez való hozzájárulás érdekében. A fiskális folyamatok NKB-k által monetáris politikai okokból történő figyelemmel kísérésének a releváns államháztartási adatokhoz való teljes hozzáférésen kell alapulnia. Ennek megfelelően az NKB-knak feltétel nélküli, időszerű és automatikus hozzáféréssel kell rendelkezniük valamennyi releváns államháztartási statisztikához. Ugyanakkor az NKB-k szerepének nem szabad túlterjeszkednie a figyelemmel kísérésre irányuló olyan tevékenységeken, amelyek – közvetve vagy közvetlenül – a monetáris politikai feladatuk ellátásából erednek, illetve ahhoz kapcsolódnak.^[140] Egy NKB-nak az előrejelzések és a fiskális folyamatok elemzésére vonatkozó formális megbízatása olyan funkciót (valamint ehhez kapcsolódó felelősségi kört) teremt az NKB számára a fiskális politika meghatározása terén, amely annak kockázatával jár, hogy aláássa az eurorendszer monetáris politikai megbízatásának teljesítését és az NKB függetlenségét.^[141]

A pénzügyi piacokon tapasztalható zavarok kezelése érdekében nemzeti szinten hozott jogalkotási kezdeményezésekkel összefüggésben az EKB hangsúlyozta, hogy az euroövezeti pénzpiac nemzeti szegmenseinek bármely torzulását el kell kerülni, mivel az hátrányosan befolyásolhatja az egységes monetáris politika végrehajtását. Különösképpen irányadó ez a bankközi betétekre vonatkozó állami kezességvállalásra.^[142]

A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy vállalkozások vagy szakemberek likviditási problémái – például az előbbieknek a pénzügyi intézményekkel szemben fennálló hitelállománya – kezelését célzó nemzeti jogi rendelkezések ne legyenek negatív hatással a piac likviditására. Az ilyen rendelkezéseknek különösképpen nem szabad ellentmondaniuk a nyílt piacgazdaság elvének, amelyet az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikke is tükröz, mivel ez hátráltathatná a hiteláramlást, továbbá lényegesen befolyásolná a pénzügyi intézmények és piacok stabilitását, ennélfogva hatást gyakorolna az eurorendszer feladatainak ellátására.^[143]

Azon nemzeti jogszabályi rendelkezéseknek, amelyek a bankjegykibocsátás kizárólagos jogát az NKB-kra ruházzák, el kell ismerniük, hogy az euro bevezetését követően az EKB Kormányzótanácsának kizárólagos joga, hogy a Szerződés 128. cikke (1) bekezdésében és az Alapokmány 16. cikkében előírtak szerint az eurobankjegyek kibocsátását engedélyezze, míg az eurobankjegy-kibocsátás joga az EKB-t és az NKB-kat illeti meg. Azokat a nemzeti jogszabályi rendelkezéseket, amelyek az eurobankjegyek címleteivel, előállításával, mennyiségével, illetve a forgalomból történő kivonásával kapcsolatos kérdésekben befolyást biztosítanak a kormány részére, hatályon kívül kell helyezni, vagy azokban el kell ismerni az EKB-nak az eurobankjegyekkel kapcsolatos, a Szerződés és az Alapokmány rendelkezéseiben meghatározott hatásköreit. Az NKB-k és a kormányok közötti, az euroérmékkel kapcsolatos hatáskörmegosztásra való tekintet nélkül az euro bevezetését követően a vonatkozó jogszabályokban el kell ismerni az EKB-nak az euroérmék kibocsátásra kerülő mennyiségével kapcsolatban gyakorolt engedélyezési hatáskörét. Egy tagállam nem tekintheti a forgalomban lévő készpénzt az NKB-jának az adott tagállam kormánya felé fennálló adósságaként, mivel ez ellentétes lenne a közös valuta fogalmával, és összeegyeztethetetlen lenne az eurorendszer jogi integrációjának követelményeivel.^[144]

Ami a devizatartalékok kezelését illeti,^[145] az eurót bevezetett azon tagállamok, amelyek nem adják át hivatalos devizatartalékaikat^[146] az NKB-juknak, megszegik a Szerződés rendelkezéseit. Emellett valamely harmadik félnek – például kormánynak vagy parlamentnek – bármely joga, amely lehetővé teszi, hogy befolyásolja az NKB-nak a hivatalos devizatartalékkal való gazdálkodásra vonatkozó döntéseit, nem lenne összeegyeztethető a Szerződés 127. cikke (2) bekezdésének harmadik franciabekezdésével. Az NKB-knak továbbá az EKB jegyzett tőkéjében való részesedésük arányában hozzá kell járulniuk az EKB devizatartalékokat megtestesítő eszközeihez. Így nem lehet jogi akadálya annak, hogy az NKB-k devizatartalékokat megtestesítő eszközöket adjanak át az EKB-nak.

Habár a KBER Alapokmányának 34.1 cikke alapján a statisztika körében elfogadott rendeletek nem keletkeztetnek jogokat vagy kötelezettségeket azon tagállamok tekintetében, amelyek még nem vezették be az eurót, az Alapokmány statisztikai információk gyűjtésére vonatkozó 5. cikke minden egyes tagállamra irányadó attól függetlenül, hogy az bevezette-e az eurót. Ennek megfelelően azok a tagállamok, amelyek pénzneme nem az euro, kötelesek nemzeti szinten kialakítani és végrehajtani minden olyan intézkedést, amelyet megfelelőnek találnak az EKB statisztikai adatszolgáltatási követelményeinek kielégítése érdekében szükséges statisztikai adatgyűjtésre, valamint kötelesek a statisztika körében az arra való időszerű felkészülésre, hogy olyan tagállammá váljanak, amelynek pénzneme az euro.^[147] Az NKB-k és a nemzeti statisztikai hivatalok közötti együttműködés kereteit rögzítő nemzeti jogszabályoknak biztosítaniuk kell az NKB függetlenségét a KBER statisztikai keretrendszerében fennálló feladataik ellátása során.^[148]

Pénzügyi rendelkezések

Az Alapokmány pénzügyi rendelkezései a pénzügyi beszámolókkal,^[149] a könyvvizsgálattal,^[150] a tőkejegyzéssel,^[151] a devizatartalékokat megtestesítő eszközök átadásával^[152] és a monetáris jövedelem felosztásával kapcsolatos szabályokat foglalják magukban.^[153] Az NKB-knak meg kell tudniuk felelni az e rendelkezésekben meghatározott kötelezettségeiknek, ezért minden ezekkel össze nem egyeztethető nemzeti jogszabályi rendelkezést hatályon kívül kell helyezni.

Árfolyam-politika

Az eltéréssel rendelkező tagállam nemzeti jogszabályai rendelkezhetnek úgy, hogy a kormány felel a tagállam árfolyam-politikájáért, az NKB pedig tanácsadói, illetve végrehajtói szerepet kap. Azonban, amikor a tagállam bevezeti az eurót, az ilyen jogszabályi rendelkezéseknek a Szerződés 138. és 219. cikkének megfelelően tükrözniük kell azt a tényt, hogy az euroövezet árfolyam-politikájával kapcsolatos felelősség uniós szintre emelkedett.

Nemzetközi együttműködés

Az euro bevezetésének feltétele, hogy a nemzeti jogszabályok összeegyeztethetőek legyenek az Alapokmány 6.1 cikkével, amely szerint az eurorendszer feladatkörébe tartozó nemzetközi együttműködés területén az EKB határozza meg a KBER képviseletének formáját. Egy NKB nemzetközi monetáris intézményekben való részvételét lehetővé tevő nemzeti jogszabályoknak az ilyen részvételt az EKB jóváhagyásától kell függővé tenniük (az Alapokmány 6.2 cikke).

Vegyes rendelkezések

A fenti kérdések mellett bizonyos tagállamok esetében vannak egyéb területek is, ahol szükséges a nemzeti rendelkezések módosítása (például az elszámolási és fizetési rendszerek, valamint az információcsere terén).

3 A gazdasági konvergencia helyzete

E fejezet horizontális áttekintést ad. Az átfogó értékelés szempontjából lényeges néhány tényező tárgyalására nem itt, hanem a 4. és 5. fejezetben kerül sor.

A konvergenciakritériumoknak való megfelelés terén korlátozott előrelépés történt az EKB 2018. évi Konvergenciajelentése óta (lásd a 3.1 táblázatot). A HICP-infláció a jelentésben vizsgált hét ország közül ötben haladja meg a referenciaértéket, miközben ez mindössze két országban fordult elő 2018-ban. 2018 májusa óta az euroövezettel szembeni hosszú lejáratú kamatláb-különbözetek 12 havi átlagai a jelentésben figyelembe vett hét ország közül háromban tovább csökkentek, és csak egy ország marad a referenciaérték felett, miközben 2018-ban két ilyen ország volt. Miközben az országok egyike sem vesz részt az árfolyam-mechanizmusban (ERM‑II), két ország kifejezte szándékát, hogy kéri fizetőeszköze felvételét az ERM‑II-be. A jelentésben vizsgált néhány ország valutája jelentős ingadozásokat mutatott az euróval szemben az elmúlt néhány évben. A legtöbb ország esetén némi előrelépés történt a fiskális egyensúlyhiányok csökkentése terén, egy figyelemre méltó kivétellel.

A jelentésben vizsgált hét ország többségében a gazdasági helyzet nagyjából szilárd maradt az előző Konvergenciajelentés kiadása és a koronavírushoz (COVID-19) kötődő válság 2020. első negyedévi kezdete között. A romló külső környezet ellenére, különösen 2019 óta, az erős belföldi kereslet a legtöbb esetben továbbra is támogatta a gazdasági konjunktúrát. Számos országban a belföldi keresletet főként a foglalkoztatás és a bérek kitartó növekedése, valamint az alkalmazkodó monetáris és fiskális politikák támogatták. A munkaerő-piaci kondíciók egyre feszesebbé váltak a legtöbb esetben. Egyes országokban a munkaerőhiányt befolyásolta a munkaképes korú lakosság nettó kivándorlás miatti csökkenése is. Minden országban további előrelépés történt a külső egyensúlyhiányok kiigazításának és a külső finanszírozástól való függés csökkentésének irányába. Ez fokozta a legtöbb vizsgált ország rugalmasságát. Ugyanakkor továbbra is fennmaradtak különféle jelentős sebezhetőségek, bár ezek mértéke országonként különböző. Amennyiben az alacsonyabb egy főre jutó GDP-vel rendelkező országok nem tudnak velük megfelelően megbirkózni, ezek a sebezhetőségek hosszú távon lassíthatják az érintett országok konvergenciafolyamatát. Ugyanakkor 2020 eleje óta a COVID-19 kitörése miatt a gazdasági környezet drámaian rosszabbodott. A gazdasági tevékenység minden vizsgált országban határozottan lassult, sőt néhány országban zsugorodott is. A nemzeti hatóságok jelentős fiskális, makroprudenciális, felügyeleti és monetáris politikai intézkedéseket hajtottak végre a COVID-19 által okozott gazdasági kár ellensúlyozására.

Ami az árstabilitási kritériumot illeti, a 12 havi átlagos inflációs ráta a jelentésben vizsgált hét ország közül öt esetében az 1,8%-os referenciaérték felett volt (lásd a 3.1 ábrát). Bulgária, Lengyelország, Románia, a Cseh Köztársaság és Magyarország jóval a referenciaérték feletti inflációs rátát könyvelt el, miközben Svédországban alatta maradt, Horvátországban pedig jóval alatta maradt a referenciaértéknek. A COVID-19 világjárvány fényében nagy a bizonytalanság, hogy ezek a ráták hogyan fognak alakulni az elkövetkező hónapokban. A 2018. évi Konvergenciajelentésben az inflációs ráta csak két országban, a Cseh Köztársaságban és Magyarországon haladta meg az akkor alkalmazott referenciaértéket, amely 1,9% volt.

E jelentés kiadásakor egy ország esik a túlzotthiány-eljárás hatálya alá, míg az előző jelentés idején nem volt ilyen ország. Mindazonáltal a COVID-19 világjárvány következményeként 2020-ban várhatóan minden országban erősen romlanak a költségvetési pozíciók. Románia kivételével 2019-ben minden vizsgált országban a 3%-os referenciaérték alatt volt a hiány. Bulgária, Horvátország, a Cseh Köztársaság és Svédország 2019-ben többletet könyvelt el. A 2018. évi Konvergenciajelentés óta Romániában meredeken romlott a hiány, amely 2017-ben a GDP 2,6%-ának, míg 2019-ben a GDP 4,3%-ának felelt meg (lásd a 3.2 ábrát), és 2020 áprilisában túlzotthiány-eljárás indult. Az Európai Bizottság 2020. tavaszi gazdasági előrejelzése szerint 2020-ban a COVID-19 világjárvány következtében a GDP-arányos hiány – Bulgária kivételével – várhatóan mindegyik országban a 3%-os referenciaérték felett lesz. Hagyományosan a szakpolitika változatlanságát feltételezve (feltéve, hogy a válság mérséklése érdekében végrehajtott fiskális intézkedések átmenetiek), 2021-től az államháztartási hiányok – Románia kivételével – várhatóan érzékelhetően csökkenni fognak minden vizsgált országban (a GDP 3%-ának megfelelő referenciaérték alá Bulgáriában, Svédországban és Horvátországban). Ami az adósságkritériumot illeti, Lengyelországban az adósságráta a GDP 50%-a alatt volt 2019-ben. A Cseh Köztársaságban, Romániában és Svédországban az adósságráta a GDP 30%-a és 40%-a között volt, míg Bulgáriában kissé meghaladta a GDP 20%-át (lásd a 3.3 ábrát). 2019-ben a GDP-arányos államadósság csak Horvátország és Magyarország esetén volt a 60%-os referenciaérték felett, akárcsak 2017-ben. Az adósságráták mindkét országban csökkenő pályán voltak 2015 és 2019 között, és kielégítő ütemben közelítettek a GDP 60%-a felé 2019 végéig. Ugyanakkor az Európai Bizottság 2020. tavaszi gazdasági előrejelzése szerint a COVID-19 világjárvány 2020-ban várhatóan valamennyi vizsgált országban az adósságráta emelkedéséhez fog vezetni.

Az árfolyam-kritériumot illetően, e jelentés kiadásakor a vizsgált országok egyike sem vesz részt az ERM‑II-ben. Ugyanakkor a bolgár és a horvát hatóságok kifejezték szándékukat, hogy kérik a leva és a kuna felvételét az ERM‑II-be. 2018 júliusában az euroövezeti országok pénzügyminiszterei, az EKB, valamint a dán pénzügyminiszter és a Danmarks Nationalbank elnökének képviselői üdvözölték a bolgár hatóságok szándékát, hogy teljesítsék az ERM‑II-ben való sikeres részvételhez szükséges feltételeket. Hasonlóképpen, 2019 júliusában az euroövezeti országok és Dánia pénzügyminiszterei, az EKB, valamint a Danmarks Nationalbank elnökének képviselője üdvözölték a horvát hatóságok szándékát, hogy teljesítsék az ERM‑II-ben való sikeres részvételhez szükséges feltételeket. Ezzel kapcsolatban mind Bulgária, mind Horvátország számos kötelezettséget vállalt az ERM‑II-ben való zökkenőmentes részvétel szempontjából különösen fontos szakpolitikai területeken. Ami az árfolyamok alakulását illeti, a legtöbb vizsgált országban az árfolyam viszonylag jelentős volatilitást mutatott a referencia-időszak nagy részében, 2020 februárjáig. Kivételt képezett Bulgária, amelynek valutatanácsi rendszere van az euróval szemben, valamint Horvátország, amely szorosan irányított árfolyam-lebegtetést működtet, továbbá – kisebb mértékben – Románia. 2020 februárjáig a magyar forint, valamint – kisebb mértékben – a román lej és a svéd korona leértékelődött az euróval szemben, miközben a lengyel zloty gyakorlatilag változatlan maradt, és a cseh korona felértékelődött (lásd a 3.4 ábrát). 2020 márciusától, a koronavírus európai kitörését és a gazdasági konjunktúrára, valamint a globális pénzügyi piacokra gyakorolt hatását követően – a bolgár leva kivételével – a jelentésben vizsgált minden ország valutája jelentős leértékelődési nyomásokat tapasztalt.

Ami a hosszú távú kamatlábak konvergenciáját illeti, a vizsgált hét ország közül csak egy esetén haladták meg a hosszú távú kamatlábak a 2,9%-os referenciaértéket (lásd a 3.5. ábrát). Romániában a kamatlábak meghaladták a referenciaértéket, míg a legalacsonyabb értékeket Bulgáriában és Svédországban regisztrálták. Összehasonlításképpen: a 2018. évi konvergenciajelentésben a hosszú lejáratú kamatláb meghaladta a referenciaértéket, amely akkor mind Lengyelországban, mind Romániában 3,2% volt.

A konvergenciakritériumoknak való megfelelés mérlegelésekor elsőrendű fontosságú a fenntarthatóság. A konvergenciát tartósan kell elérni, nem csak egy bizonyos időpontban. A Gazdasági és monetáris unió (GMU) első évtizede rámutatott, hogy a gyenge fundamentumok, a túlzottan laza ország szintű makrogazdasági hozzáállás és a reáljövedelmek konvergenciáját illető túlságosan optimista várakozások nemcsak az érintett országra nézve jelentenek kockázatokat, hanem az euroövezet egészének zavartalan működésére is. A számszerű konvergenciakritériumoknak egy adott időpontban való megfelelés önmagában nem garancia az akadály nélküli euroövezeti tagságra. Ezért az euroövezethez csatlakozó országoknak be kell bizonyítaniuk konvergenciafolyamataik fenntarthatóságát, valamint, hogy képesek megfelelni az euro bevezetése által képviselt tartós kötelezettségeknek. Ez az adott ország saját, valamint az euroövezet érdeke is.

A fenntartható konvergencia elérése érdekében sok vizsgált ország esetén tartós gazdaságpolitikai kiigazítások szükségesek. A fenntartható konvergencia előfeltétele a makrogazdasági stabilitás és különösen az egészséges költségvetési politika. A termék- és munkaerőpiacok magas fokú rugalmassága elengedhetetlen a makrogazdasági sokkokkal való megbirkózás érdekében. Stabilitási kultúra megléte szükséges, jól lehorgonyzott inflációs várakozásokkal, amelyek segítenek elérni egy árstabilitással jellemzett környezetet. A tőke és a munkaerő hatékony felhasználásának kedvező feltételeire van szükség a gazdaságban a teljes tényező termelékenység és a hosszú távú gazdasági növekedés elősegítése érdekében. A fenntartható konvergencia szilárd intézményeket és támogató üzleti környezetet is megkövetel. Az euroövezettel való magas fokú gazdasági integrációra van szükség a konjunktúraciklusok összehangolása érdekében. Ezenkívül megfelelő makroprudenciális politikák megléte szükséges az olyan makrogazdasági egyensúlyhiányok kialakulásának megakadályozására, mint a túlzott eszközár-emelkedések, valamint a hitelezés ciklikus ingadozásai. Szükség van a pénzügyi intézmények felügyelete megfelelő kereteinek meglétére is. Az Európai Bizottság általi részletes vizsgálatnak alávetett országok esetén a gazdaságaikban meglevő egyensúlyhiányok kezelése elsőrendű fontossággal bír. Végül, az intézményi környezet ereje a gazdasági integráció és konvergencia egyik jelentős tényezője.

3.1 Az árstabilitási kritérium

2020 márciusában a vizsgált hét ország közül ötnél a 12 havi átlagos inflációs ráta az árstabilitási kritérium 1,8%-os referenciaértéke felett volt. Az infláció gyorsult az euróövezetben 2018-ban, mielőtt 2019-ben jelentősen lelassult – főként az alacsonyabb energiaárak és a konjunktúra lassulása következtében. Ezzel szemben a jelentésben vizsgált országok többségében az infláció tovább gyorsult vagy viszonylag magas maradt, ami főként az erőteljes belső keresletre vezethető vissza. Így Bulgária, Lengyelország, Románia, a Cseh Köztársaság és Magyarország jóval a referenciaérték feletti inflációs rátát könyvelt el, miközben a ráta Svédországban alatta maradt, Horvátországban pedig jóval alatta maradt a referenciaértéknek. Az infláció a legtöbb vizsgált országban 2020 elején, eltérő mértékben ugyan, de lassult, főleg az alacsonyabb olajárak miatt.

Az elmúlt tíz évben mind az infláció átlagos rátáját, mind volatilitását illetően jelentős eltérések voltak a vizsgált országok között. Ebben az időszakban az átlagos HICP-inflációs ráta jóval 2% feletti volt Romániában és Magyarországon. A Cseh Köztársaságban és Lengyelországban az átlagos inflációs ráta közelebb volt a 1,5%-hoz. Az utóbbi tíz évben Bulgáriában, Horvátországban és Svédországban az infláció átlagosan csak alig volt 1,0% felett. Ebben az időszakban az árdinamika különösen volatilis volt Bulgáriában, Magyarországon, Horvátországban, Lengyelországban és Romániában, mivel az infláció ezekben az országokban viszonylag széles tartományban ingadozott. Az inflációs ráták volatilitása Svédországban volt a legalacsonyabb. Jóllehet az elmúlt évtizedben történt némi előrelépés a konvergencia irányában, a 2019 áprilisától 2020 márciusáig tartó referencia-időszak inflációs különbségei a legtöbb vizsgált országban növekedtek.

Az árak hosszabb távú alakulása sok országban volatilisebb makrogazdasági környezetet tükrözött. 2010-ben a vizsgált országok többségében az árak alakulása heterogénebb volt, ami részben a gazdasági kilábalás erejében meglévő különbségeket és a hirtelen gazdasági visszaesést követően a szabályozott árakra vonatkozó országspecifikus intézkedéseket tükrözte. 2013-ban az infláció minden vizsgált országban csökkenő trendbe kezdett, és történelmi mélypontokat, sőt gyakran negatív rátákat ér el. Ez a széles alapokon nyugvó mozgás főként a nyersanyagok világpiaci árainak alakulását tükrözte, továbbá alacsony importált inflációs nyomásokat és állandó tartalékkapacitást néhány országban. A nyersanyagok világpiaci árainak alakulása különösen erős hatást gyakorolt a közép- és kelet-európai gazdaságokra, tekintettel az energia és az élelmiszer viszonylag nagy súlyára a HICP-kosaraikban. Néhány vizsgált országban a szabályozott árak és a közvetett adók csökkentése vagy a nomináleffektív árfolyam erősítése ugyancsak lefelé irányuló nyomást gyakorolt az inflációra. Mindeközben a monetáris politikai feltételek jelentősen lazultak. 2017-től kezdődően az infláció számottevően gyorsult a gazdasági konjunktúra erősödése miatt, amely főként a szilárd belföldi keresletre, valamint az emelkedő energia- és nyersanyagárakra vezethető vissza. 2019-ben, valamint 2020 elején, a külső hátráltató tényezők és az alacsonyabb energiaárak ellenére, az infláció magas maradt a jelentésben vizsgált országok többségében, ami az erős belföldi keresletre, az egyre feszesebb munkaerő-piaci feltételekre és az élelmiszerárakra vezethető vissza. Ugyanakkor a monetáris és fiskális politikák a legtöbb országban alkalmazkodóak vagy nagyon alkalmazkodóak maradtak.

Az elkövetkező években az infláció várhatóan csökkenni fog a legtöbb vizsgált országban, bár néhány országban viszonylag magas marad. A jelenlegi kivételes körülmények között az előrejelzéseket szokatlanul nagy bizonytalanság övezi. Az infláció konvergenciájának hosszabb távú fenntarthatósága a vizsgált országok többsége esetén aggodalomra ad okot. Az Európai Bizottság 2020. tavaszi gazdasági előrejelzése szerint az infláció a legtöbb országban várhatóan fokozatosan csökkenni fog az előrejelzési horizonton, Lengyelország kivételével. 2020-ban különösen a nemzetközi környezet romlott tovább a COVID-19 világjárvány következtében. Jelentős bizonytalanság övezi az inflációra a gyengébb kereslettel összefüggően lefelé ható nyomások és a kínálati fennakadásokhoz kötődő – különösen a néhány vizsgált országban a HICP-kosárban jelentős súlyt képviselő élelmiszerárakra ható – felfelé irányuló nyomások közötti egyensúlyt. 2020-ban a deflációs nyomásokat várhatóan az olajárak meredek esése is támogatja. Ugyanakkor a várakozások szerint a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Lengyelországban és Romániában az infláció 1,8% felett marad az előrejelzési horizonton. Az inflációs kilátások kockázatai nagyjából minden vizsgált országban kiegyensúlyozottak, kivéve Lengyelországot, ahol lefelé billennek. A felfelé irányuló kockázatok főként a COVID-19 világjárvány által előidézett gazdasági visszaesésből való gyorsabb kilábalással vannak összefüggésben, miközben egy elhúzódóbb gazdasági hanyatlás az inflációs kilátások jelentős lefelé irányuló kockázatát jelenti. Még inkább előre tekintve sok vizsgált közép- és kelet-európai országban a felzárkózási folyamat valószínűleg pozitív inflációs különbségeket eredményez az euroövezettel szemben, mivel az egy főre jutó GDP és az árszintek még mindig jelentősen alacsonyabbak, mint az euroövezetben, hacsak a nominálárfolyam felértékelődése ezt nem semlegesíti néhány országban.

A – többek között – a jelentésben tárgyalt országok fenntartható árstabilitását elősegítő környezet stabilitásorientált gazdaságpolitikákat, szerkezeti reformokat és a pénzügyi stabilitás biztosítását szolgáló intézkedéseket követel meg. Az árstabilitást támogató környezet megteremtése vagy fenntartása döntően további szerkezeti reformok megvalósításától függ majd. Nevezetesen a béremelkedéseknek tükrözniük kell a cégszintű munkatermelékenység-növekedést, és figyelembe kell venniük a munkaerő-piaci feltételeket és a versenytárs országokban zajló folyamatokat. Ezenkívül folyamatos reformerőfeszítés szükséges a munkaerő- és termékpiacok működésének további javítása, valamint a gazdaság bővülése és a foglalkoztatás növekedése kedvező feltételeinek fenntartása érdekében. Emiatt ugyancsak lényegesek az erősebb kormányzást és az intézmények minőségének további javítását szolgáló intézkedések a közép- és kelet-európai gazdaságokban. Tekintettel a monetáris politika korlátozott mozgásterére a szorosan irányított horvátországi árfolyamrendszer és Bulgária valutatanácsi rendszere mellett, továbbá a zökkenőmentes átmenet és az ERM‑II-ben való részvétel céljából fontos, hogy más szakpolitikai területek támogassák e gazdaságok képességét az árstabilitás fenntartása, az országspecifikus sokkok leküzdése és a makrogazdasági egyensúlyhiányok kialakulásának elkerülése érdekében. A pénzügyi szektorra vonatkozó és a felügyeleti politikáknak a pénzügyi stabilitás további megőrzését kell célozniuk. A pénzügyi rendszerbe vetett bizalom további támogatása érdekében az illetékes nemzeti hatóságoknak tovább kell javítaniuk felügyeleti gyakorlatukon többek között azzal, hogy követik a vonatkozó nemzetközi és európai szervek alkalmazható ajánlásait, továbbá szorosan együttműködnek az EU-tagállamok más nemzeti felügyeleti szerveivel a felügyeleti kollégiumokban.

3.2 Az állami költségvetés helyzetére vonatkozó kritérium

E jelentés kiadásának idején egy ország esik a túlzotthiány-eljárás hatálya alá, míg 2018-ban a vizsgált országok egyikében sem volt ilyen eljárás. 2018 óta Romániában meredeken romlott a hiány, és 2019-ben meghaladta a GDP 3%-ának megfelelő referenciaértéket. Túlzotthiány-eljárás elindítására 2020 áprilisában került sor 2022. évi korrekciós határidővel. Az összes többi ország többletet vagy a referenciaérték alatti GDP-arányos költségvetési hiányokat mutatott 2019-ben. A GDP 2,0%-ának megfelelő hiány volt Magyarországon és a GDP 0,7%-ának megfelelő hiány Lengyelországban, miközben a Cseh Köztársaság, Horvátország és Svédország a GDP 0,3%-ának, 0,4%-ának, illetve 0,5%-ának megfelelő mérsékelt többleteket mutatott fel; ezalatt Bulgária többlete kissé meghaladta a GDP 2,0%-át.

2017 és 2019 között a költségvetés egyenlege a jelentésben tárgyalt legtöbb országban romlott, kivéve Bulgáriát, Magyarországot és Lengyelországot, ahol az egyenleg javult. Románia, Horvátország, a Cseh Köztársaság és Svédország esetén a hivatalos egyenleg romlása főként a lazuló fiskális irányultsággal magyarázható, amelyet részben ellensúlyoznak a kedvezőbb makrogazdasági folyamatok. Lengyelországban és Magyarországon a jó makrogazdasági feltételek hozzájárultak a hivatalos GDP-arányos hiány csökkenéséhez.

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint, a COVID-19 világjárvány következményeként, 2020-ra GDP-arányos hiány valamennyi országban a 3%-os referenciaérték fölött lesz – Bulgária kivételével. A költségvetési egyensúly meredek romlását várhatóan a gazdasági konjunktúra erőteljes visszaesése és a válság mérséklése érdekében végrehajtott fiskális intézkedések fogják eredményezni. Az előrejelzések szerint a költségvetési egyenleg mintegy 3 százalékponttal fog romlani Magyarországon, körülbelül 5 százalékponttal Bulgáriában és Romániában, 6–7 százalékponttal a Cseh Köztársaságban és Svédországban, 7,5 százalékponttal Horvátországban és mintegy 9 százalékponttal Lengyelországban.

Horvátországban és Magyarországon az adósságráta 2019-ben meghaladta a GDP 60%-át, miközben a többi vizsgált országban az adósságszintek e küszöb alatt vagy jóval alatta voltak (lásd a 3.1 táblázatot és a 3.3 ábrát). 2017 és 2019 között a GDP-arányos államadósság valamennyi vizsgált országban csökkent, Romániát kivéve, ahol gyakorlatilag stabilizálódott. Az adósságráta 6,6 százalékponttal esett Magyarországon, 5,7 százalékponttal Svédországban, 4,9 százalékponttal Bulgáriában, 4,7 százalékponttal Lengyelországban, 4,5 százalékponttal Horvátországban és 3,9 százalékponttal a Cseh Köztársaságban. Hosszabb időtávot tekintve, 2010 és 2019 között a GDP-arányos államadósság erőteljesen nőtt Horvátországban (15,4 százalékponttal), jelentősen emelkedett Romániában (5,6 százalékponttal) és Bulgáriában (5,0 százalékponttal), míg a többi országban az adósságráta csökkent.

2020-ra, a COVID-19 világjárvány következményeként, az Európai Bizottság minden országra vonatkozóan az adósságráták növekvő pályáját jelzi előre. A Bizottság prognózisai azt is jelzik, hogy 2020-ban – Horvátország és Magyarország kivételével – az adósságráta valamennyi országban a 60%-os referenciaérték alatt vagy jóval az alatt marad.

Előretekintve, és félretéve a COVID-19 világjárvány kezelését célzó szakpolitikai intézkedéseket, a vizsgált országok számára elengedhetetlen, hogy szilárd és fenntartható fiskális pozíciókat érjenek el, illetve tartsanak fenn. A deficitráta küszöbértékét 2019-ben megsértett Romániának biztosítania kell a Stabilitási és Növekedési Paktum szabályainak való megfelelést, és 2022-ra korrigálnia kell túlzott hiányát. Ezenkívül, azon országoknak, amelyeknek a GDP-arányos adósságállománya meghaladja a referenciaértéket, biztosítaniuk kell, hogy az adósságráta kellő mértékben csökkenjen a Paktum rendelkezéseinek megfelelően, figyelembe véve a COVID-19 világjárványt. A további konszolidáció ugyancsak megkönnyítené a kedvezőtlen demográfiai folyamatokkal kapcsolatos költségvetési kihívások kezelését, valamint a szükséges pufferek felhalmozását az automatikus stabilizátorok működésének lehetővé tétele érdekében. Az EU szabályaival teljesen összhangban levő és eredményesen megvalósított erős nemzeti költségvetési kereteknek támogatniuk kell a fiskális konszolidációt, és korlátozniuk kell az állami kiadások elszaladását, miközben segítenek a makrogazdasági egyensúlyhiányok újbóli kialakulásának megelőzésében. Mindent egybevetve, a költségvetési stratégiáknak összhangban kell lenniük az átfogó szerkezeti reformokkal a potenciális növekedés és a foglalkoztatás fokozása érdekében.

3.3 Az árfolyam-kritérium

A jelentés kiadásának idején a vizsgált országok egyike sem vesz részt az ERM‑II-ben. A hét ország különböző árfolyamrendszerekkel működik. Ugyanakkor 2018 júliusában és 2019 júliusában a bolgár, illetve a horvát hatóságok kifejezték szándékukat, hogy kérik a leva és a kuna felvételét az ERM–II-be, és a vonatkozó eljárások terén időközben jelentős előrelépés történt.

A referencia-időszakban a bolgár leva eurónként 1,95583 leva árfolyamon rögzített maradt egy valutatanácsi rendszer keretében. Ez az árfolyamrendszer az euroövezethez képest többnyire alacsony rövid távú kamatláb-különbözetekkel jellemzett környezetben működik.

A horvát kunával és a román lejjel az euróval szemben – különböző mértékű – irányított lebegtetéssel járó árfolyamrendszerben kereskedtek. A horvát kuna esetében ez igen alacsony árfolyam-ingadozásban nyilvánult meg az euroövezettel szembeni alacsony rövidtávú kamatláb-különbözetek közepette. A román lej euróval szembeni árfolyama alacsony volatilitást mutatott, és a rövid távú kamatláb-különbözetek az euroövezethez képest viszonylag magasak maradtak a referencia-időszak folyamán. Ugyanakkor a pénzügyi piaci feszültségeknek a COVID-19 világjárvány 2020. márciusi fokozódását követő kialakulásával mindkét valuta leértékelődési nyomás alá került.

Az összes többi valutával rugalmas árfolyamrendszerben kereskedtek, többségükkel magas árfolyam-volatilitás közepette, különösen a pénzügyi piaci feszültségeknek a COVID-19 világjárvány 2020. márciusi fokozódását követő kialakulása után. Az euroövezettel szembeni rövid távú kamatláb-különbözetek kicsik voltak Svédországban és Magyarországon, de viszonylag nagyok Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban. A Sveriges Riksbanknak swapmegállapodása volt az EKB-val, amely – mivel segített csökkenteni a pénzügyi sebezhetőségeket – hatást gyakorolhatott az árfolyam alakulására is a referencia-időszakban.

3.4 A hosszú távú kamatlábak kritériuma

A referencia-időszak folyamán a vizsgált hét ország közül csak egynek az átlagos hosszú távú kamatlába haladta meg a 2,9%-os referenciaértéket a 2019 áprilisától 2020 márciusáig terjedő referencia-időszakban. Svédországban az átlagos hosszú távú kamatláb enyhén negatív, -0,1% volt. Bulgáriában 0,3% volt, míg a Cseh Köztársaságban és Horvátországban az átlagos hosszú távú kamatlábak 1,5%-ot, illetve 0,9%-ot tettek ki. Magyarországon és Lengyelországban a kamatlábak 2,5% alatti szinteken stabilizálódtak, miközben Romániában a 4,4%-os átlagos hosszú távú kamatláb meghaladta a 2,9%-os referenciaértéket. Miután a COVID-19 világjárvány referencia-időszak végi, 2020 márciusában bekövetkezett fokozódása miatt pénzügyi piaci feszültségek alakultak ki, Horvátország, Magyarország, Lengyelország és Románia központi bankjai államkötvény-vásárlási programokat hirdettek, és néhány esetben hajtottak végre. Svédország bejelentett, hogy növeli – az államkötvényeket is tartalmazó – hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok vásárlására irányuló programja keretösszegét.

A 2018. évi Konvergenciajelentés óta a hosszú távú kamatláb-különbözetek dinamikája az euroövezet átlagához képest meglehetősen heterogén volt az egyes vizsgált országok között. Ez a heterogenitás különbségeket tükröz mind a ciklikus pozícióban, mind az országok külső és belső sebezhetőségeinek pénzügyi piacok általi megítélésében, ideértve a költségvetési teljesítmény alakulását és a fenntartható konvergencia kilátásait. A vizsgált hét ország egyikében (Svédországban) a kamatláb-különbözet negatív, míg Bulgáriában a különbözet nulla. Svédország modern és fejlett gazdaság, amelynek pénzügyi rendszere már erősen integrálódott az euroövezettel, míg Bulgáriában a bankrendszer túlnyomórészt euroövezeti bankok tulajdonában van, és a központi bank valutatanácsi rendszert működtet, amely de facto euroövezeti monetáris feltételeket importál. Horvátországban az utóbbi évek folyamatos fiskális konszolidációja hozzájárult az euroövezettel szembeni kamatláb-különbözet körülbelül 80 százalékpontra mérsékléséhez a referencia-időszak végére. A Cseh Köztársaságban, Magyarországon és Lengyelországban a különbözet 110 és 220 bázispont között van, főként a magasabb infláció és a gyorsabb reál-GDP-növekedés következtében. Románia az egyetlen ország, ahol jelentős a kamatláb-különbözet. A referencia-időszak végén a különbözet 440 bázispont körül alakult, miután – belső és külső egyensúlyhiányokat tükrözve – három évig nőtt.

3.5 Egyéb jelentős tényezők

Az Európai Bizottság szerint a legtöbb vizsgált ország különböző mértékben ugyan, de előrelépett gazdasága egyensúlyhiányainak kezelésében. Az Európai Bizottság részletes felülvizsgálatai – amelyeknek eredményeit 2020. február 26-án hozták nyilvánosságra – megállapították, hogy Horvátországban, Romániában és Svédországban makrogazdasági egyensúlyhiány áll fenn. Ugyanakkor az értékelés szerint Bulgáriában már nem tapasztalhatóak makrogazdasági egyensúlyhiányok. Ami Horvátországot illeti, a Bizottság úgy találta, hogy az egyensúlyhiányok a magas szintű állam-, magán és külső adósságokhoz kötődnek. Ezek az állományi egyensúlyhiányok a gazdasági fellendüléssel mérséklődni kezdtek. Románia esetén a Bizottság úgy találta, hogy a költség-versenyképességi veszteségekhez és a bővülő folyófizetésimérleg-hiányhoz kötődő sebezhetőségek az erősen expanzív fiskális politikával összefüggésben továbbra is fennállnak, és növekedni fognak, ha a jelenlegi trendek nem fordulnak meg. Svédország esetén a Bizottság megállapította, hogy a közelmúltbeli korrekció ellenére a lakásárak historikusan magas szinteken vannak, miközben tovább nő a háztartások adóssága. Jóllehet az Európai Bizottság minősítése szerint a többi vizsgált országban nem volt egyensúlyhiány, azok az országok is szembesülnek különféle kihívásokkal.

A legtöbb ország külső pozíciója tovább stabilizálódott az utóbbi években. A makrogazdasági egyensúlyhiány kezelésére szolgáló eljárás (MIP) eredménytáblája azt mutatja, hogy a hároméves átlagos folyó fizetési mérlegek 2018-ban és 2019-ben is többletet mutattak (lásd a 3.2 táblázatot) csaknem valamennyi vizsgált országban, kivéve a mérsékelt hiányt elkönyvelő Lengyelországot, valamint Romániát, ahol a hiány tovább nőtt.

A GDP-arányos negatív nettó nemzetközi befektetési pozíció csaknem valamennyi vizsgált országban kisebbedett, de magas szinten maradt. A közép- és kelet-európai országok nettó külföldi kötelezettségei főként közvetlen külföldi befektetések, ami stabilabb finanszírozási formaként értékelhető. 2019-ben a nettó nemzetközi befektetési pozíció a hét vizsgált ország közül négyben volt a GDP -35%-ának megfelelő indikatív küszöbérték felett. A nettó külföldi kötelezettségek a Cseh Köztársaságban voltak a legkisebbek (a GDP 20,7%-a), míg Svédország pozitív nettó nemzetközi befektetési pozíciót könyvelhetett el (a GDP 20,9%-a).

Az ár- és a költség-versenyképességet illetően, a 2016 és 2019 közötti időszakban a HICP-vel deflált reáleffektív árfolyamok a legtöbb vizsgált országban (az egyetlen Svédország kivételével) különböző mértékben felértékelődtek. A fajlagos munkaerőköltségek hároméves növekedési rátája – amely a válságot megelőző években igen magas szinteken volt csaknem valamennyi országban – ismét emelkedni kezdett, és a jelentésben vizsgált hét ország közül négyben – néhány esetben jelentős mértékben – meghaladta a 12%-os indikatív küszöbértéket. Különösen magas volt Romániában, ahol a fajlagos munkaerőköltségek hároméves növekedési rátája 2019-ben elérte a 24,9%-ot. A 2015 és 2019 közötti öt évben minden ország exportpiaci részesedése jelentősen nőtt, jóllehet idővel lassuló ütemben, kivéve Svédországot.

A lakásárak emelkedése – Svédország kivételével – minden vizsgált országban folytatódott. Bulgária és Svédország kivételével a lakásárak minden országban gyorsabb ütemben emelkedtek, közel a 6%-os indikatív küszöbértékhez vagy azon túl. Miközben a korábbi évek erőteljes növekedéseit követően – részben kínálati oldali szűk keresztmetszetek és historikusan alacsony kamatlábak miatt – a svédországi lakásárak lefelé irányuló korrekciója kezdődött, a lakásárak továbbra is igen erősen és az indikatív küszöbértéket meghaladva emelkedtek a Cseh Köztársaságban és különösen Magyarországon, amihez a kamatlábak alacsony szintje is hozzájárult.

A pénzügyi válságot megelőző viszonylag hosszú hitelbővülési időszak következtében néhány vizsgált országban a magán nem pénzügyi szektorban magas – bár enyhén csökkenő – adósságszintek alakultak ki. Ez továbbra is fontos sebezhetőséget jelent ezen országokban, bár a magánhitelek növekedése mérséklődött, és a vizsgált országok egyikében sem haladja meg a 14%-os indikatív küszöbértéket. Ugyanakkor Svédországban továbbra is különösen magas volt a magánszektor adósságállománya, amely 2019-ben meghaladta a GDP 200%-át.

A vizsgált országokban a pénzügyi szektorra vonatkozó politikák céljaként annak biztosítását kell megjelölni, hogy a pénzügyi szektor erőteljesen járuljon hozzá a gazdasági növekedéshez és az árstabilitáshoz, míg a felügyeleti politikákat a felügyeleti keretrendszer stabilizálására kell irányítani, ami az egységes felügyeleti mechanizmushoz (SSM) való csatlakozás előfeltétele. A pénzügyi rendszerbe vetett bizalom további támogatása érdekében az illetékes nemzeti hatóságoknak tovább kell javítaniuk felügyeleti gyakorlatukon többek között azzal, hogy követik a vonatkozó nemzetközi és európai szervek alkalmazható ajánlásait, továbbá szorosan együttműködnek az uniós országok más nemzeti felügyeleti szerveivel a felügyeleti kollégiumokban.

A pénzügyi válságot követő kiigazítási folyamat viszonylag magas szintű munkanélküliséget eredményezett a vizsgált országok némelyikében, de a munkanélküliség az utóbbi években csökkenő pályát követ. A vizsgált időszakban a munkanélküliségi ráta a legtöbb országban tovább csökkent, és valamennyi vizsgált országban a 10%-os indikatív küszöbérték alatt van. Miközben Horvátországban a munkanélküliség a lényeges csökkenés ellenére és részben a tartós, valamint különösen az ifjúsági munkanélküliség jelentős mérséklődése következtében továbbra is magas, Magyarországon, a Cseh Köztársaságban és Lengyelországban historikusan alacsony munkanélküliségi rátákat regisztráltak, és néhány országban egyre nagyobb a munkaerőhiány a munkaerőpiac bizonyos szegmenseiben.

Az intézményi környezet ereje másik fontos tényező a gazdasági integráció és konvergencia fenntarthatóságának elemzésében. Az intézmények alacsony minősége és a gyenge kormányzás például az üzleti környezetben meglévő gyengeségeket, nem kellően hatékony közigazgatást, adókijátszást és korrupciót tükrözhet, továbbá tükrözheti a társadalmi befogadás és az átláthatóság hiányát, a bírói függetlenség hiányát, illetve az online szolgáltatásokhoz való gyenge hozzáférést. Több közép- és kelet-európai országban az intézményi minőség fejlesztése hozzájárulna a termelési tényezők hatékony felhasználása és allokációja útjában álló meglévő merevségek és akadályok eltávolításához, ezzel erősítve a hosszú távú növekedési képességet. A potenciális kibocsátásnövekedés hátráltatásával a gyenge intézményi környezet alááshatja egy ország adósságszolgálati képességét, és megnehezítheti a gazdasági kiigazítást is. Ezenkívül befolyásolhatja egy ország azon képességét, hogy végrehajtsa a szükséges szakpolitikai intézkedéseket.

Svédország kivételével az intézmények és a kormányzás minősége minden vizsgált országban viszonylag gyenge, különösen Bulgáriában, Romániában, Horvátországban és Magyarországon. Ez kockázatokat jelenthet a gazdaság rugalmasságára és a konvergencia fenntarthatóságára nézve. A specifikus intézményi mutatók lényegében az intézmények és a kormányzás gyenge minőségének általános képét erősítik meg a legtöbb országban – néhány figyelemre méltó különbséggel (lásd a 3.6 és 3.7 ábrát).^[154] Ebben a tekintetben Bulgária, Románia, Horvátország és Magyarország tartozik azon országok közé, amelyek az EU-n belül a legnagyobb kihívásokkal néznek szembe.

A legtöbb vizsgált országban strukturális reformokra van szükség a gazdasági növekedés és a versenyképesség javítása érdekében. A helyi intézmények, a kormányzás és az üzleti környezet javítása, az állami tulajdonú vállalatok reformjának és privatizációjának folytatása, valamint az uniós források hatékony felhasználása együttesen elősegítenék a termelékenység növekedésének felgyorsítását. Ez pedig hozzájárulna a verseny fokozásához a legfontosabb szabályozott szektorokban (pl. energia és közlekedés), mérsékelve a belépés korlátait és ösztönözve az igencsak szükséges magánberuházást.

Végezetül a statisztikák minőségével kapcsolatos intézményi jellemzők ugyancsak lényegesek a zökkenőmentes konvergenciafolyamat támogatásában. Ez vonatkozik – többek között – a nemzeti statisztikai hatóság jogi függetlenségére, közigazgatási felügyeletére és költségvetési autonómiájára, törvény szerinti adatgyűjtési felhatalmazására, valamint a statisztikai titkosságot szabályozó jogi rendelkezésekre, amelyeket részletesebben a 6. fejezet ismertet.

4 Országonkénti összefoglalók

4.1 Bulgária

2020 márciusában a 12 havi átlagos HICP-inflációs ráta Bulgáriában 2,6%-ot tett ki, vagyis jóval meghaladta az árstabilitási kritérium 1,8%-os referenciaértékét. A koronavírus (COVID-19) világjárvány fényében nagy a bizonytalanság, hogy ez a ráta miként fog alakulni az elkövetkező hónapokban. A nemzeti hatóságok jelentős fiskális és makroprudenciális politika intézkedéseket hajtottak végre a COVID-19 világjárvány által okozott gazdasági kár ellensúlyozására. Az elmúlt tíz évben a ráta viszonylag széles sávon belül, -1,7% és 3,8% között ingadozott, az időszak átlaga pedig 1,1%, azaz visszafogott volt. Előretekintve és a fajlagos munkaerőköltségeknek különösen a 2017–2018-as időszakban megfigyelt feltűnő növekedését is figyelembe véve a bolgár inflációs konvergencia hosszabb távú fenntarthatósága aggályos. A felzárkózási folyamat valószínűleg pozitív inflációs különbözeteket eredményez az euroövezettel szemben, mivel az egy főre jutó GDP és az árszintek Bulgáriában még mindig jóval alacsonyabbak, mint az euroövezetben. A túlzott ároldali nyomás és makrogazdasági egyensúlyhiányok felhalmozódásának megelőzése érdekében a felzárkózást megfelelő gazdaságpolitikai intézkedésekkel kell megtámogatni.

2019-ben Bulgária államháztartási költségvetési egyenlege és adóssága megfelelt a maastrichti kritériumoknak, de a költségvetési helyzet jelentős romlása várható 2020-ban és 2021-ben. Az ország 2012 óta a Stabilitási és Növekedési Paktum prevenciós ágának hatálya alatt áll. 2012-től 2019-ig Bulgária kényelmesen megfelelt mind a hiány- (kivéve 2014-et), mind az adósságkritériumnak. 2020-ra viszont az Európai Bizottság 2020. tavaszi gazdasági előrejelzése a fiskális pozíciók határozott rosszabbodását vetíti előre a gazdasági konjunktúra markáns romlásának és a válság enyhítése érdekében végrehajtott költségvetési intézkedéseknek az együttes hatásából eredően. A Bizottság 2019-es adósságfenntarthatósági figyelője, amelyet a COVID-19 világjárványt megelőzően adtak közre, azt jelezte, hogy közép- és hosszú távon Bulgáriában alacsonyak a fiskális fenntarthatóság kockázatai. A COVID-19 világjárvány a kezelését célzó szakpolitikai intézkedések mellett a szilárd államháztartás megőrzése érdekében a prudens és növekedésbarát fiskális politika a jövőben is elengedhetetlen marad.

A 2018. április 1. és 2020. március 31. közötti kétéves referencia-időszakban a bolgár leva nem vett részt az ERM‑II árfolyam-mechanizmusban, de a valutatanácsi rendszer keretében eurónként 1,95583 leva árfolyamon rögzítették az árfolyamát. Az elmúlt tíz évben Bulgária folyó fizetési és tőkemérlegének együttes egyenlege javult, és az ország nettó külföldi kötelezettségei markánsan csökkentek. 2018. június 29-én a bolgár hatóságok kifejezték szándékukat, hogy kérik a bolgár leva felvételét az ERM‑II-be. 2018. július 12-én az euroövezeti országok pénzügyminiszterei, az EKB, valamint Dánia pénzügyminiszterének és a Danmarks Nationalbank elnökének képviselői üdvözölték a bolgár hatóságok azon szándékát, hogy teljesítik az ERM‑II-ben való sikeres részvételhez szükséges feltételeket. Bulgária számos kötelezettséget vállalt az ERM‑II-be való zökkenőmentes átmenet és az abban való zökkenőmentes részvétel érdekében kiemelten fontos szakpolitikai területeken. Ezek a kötelezettségek a bankfelügyeletre, egyéb pénzügyi szektorbeli ügyekre, valamint intézményi minőségre és irányításra vonatkoznak. Az EKB és az Európai Bizottság figyelemmel kíséri e kötelezettségvállalások tényleges végrehajtását, saját hatáskörükben eljárva a Szerződések és a másodlagos jog rendelkezéseinek megfelelően.

A 2019 áprilisa és 2020 márciusa közötti referencia-időszakban a bolgár hosszú lejáratú kamatlábak átlagosan 0,3%-on voltak, tehát jóval a kamatlábra vonatkozó konvergenciakritérium 2,9%-os referenciaértéke alatt. Bulgáriában a hosszú lejáratú kamatlábak 2010 óta csökkennek, és a 12 havi átlagos kamatlábak 7% fölötti értékről 0,5% alá estek.

A fenntartható konvergencia számára kedvező környezet megteremtéséhez Bulgáriában stabilitásorientált gazdaságpolitikára és széles körű szerkezeti reformokra van szükség. A makrogazdasági egyensúlyi problémákkal összefüggésben az Európai Bizottság Bulgáriát nem sorolta a riasztási mechanizmus keretében készült 2020. évi jelentésében mélyrehatóan elemzendő országok körébe. A konvergencia és a gazdasági rugalmasság fenntarthatósága szempontjából hasznosak lennének a széles körű szerkezeti reformok a strukturális rugalmasság, az üzleti környezet, a pénzügyi stabilitás, az intézmények minősége és a kormányzás erősítése érdekében. A bankfelügyelet terén 2018. július 18-án az illetékes bolgár hatóságok elküldtek egy kérelmet az EKB-val való szoros együttműködés létesítése érdekében az egységes felügyeleti mechanizmus szerint, az ERM‑II-ben történő részvételre tekintettel. A vonatkozó eljárással összhangban 2019. július 26-án az EKB nyilvánosságra hozta hat bolgár bank átfogó értékelésének eredményeit. Ez az értékelés a közzététel napjától számított kilenc hónapon belül végrehajtandó utánkövető intézkedéseket határozott meg – ezek két bankra vonatkozó követelmények.

A bolgár jogszabályok nem teljesítik maradéktalanul a központi banki függetlenség, a monetáris finanszírozás tilalma, valamint az eurorendszerbe történő jogi integrálódás követelményeit. Bulgária eltéréssel rendelkező EU-tagállam, ezért meg kell felelnie a Szerződés 131. cikkében rögzített valamennyi alkalmazkodási követelménynek.

4.2 Cseh Köztársaság

2020 márciusában a 12 havi átlagos HICP-inflációs ráta a Cseh Köztársaságban 2,9% volt, vagyis jóval meghaladta az árstabilitási kritérium 1,8%-os referenciaértékét. A koronavírus (COVID-19) világjárvány fényében nagy a bizonytalanság, hogy ez a ráta miként fog alakulni az elkövetkező hónapokban. A nemzeti hatóságok jelentős fiskális, makroprudenciális és monetáris politikai intézkedéseket hajtottak végre a COVID-19 világjárvány által okozott gazdasági kár ellensúlyozására. Az elmúlt tíz évben a ráta egy 0,2% és 3,6% közötti tartományon belül ingadozott, az időszak átlaga pedig 1,6%, azaz mérsékelt volt. Előre tekintve, aggályok vannak az inflációs konvergencia hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatban a Cseh Köztársaságban. Mivel az egy főre jutó GDP és az árszintek a Cseh Köztársaságban még mindig jóval alacsonyabbak, mint az euroövezetben, a felzárkózási folyamat pozitív inflációs különbözeteket eredményezhet az euroövezettel szemben, hacsak a nominálárfolyam felértékelődése ezt nem ellensúlyozza. A túlzott ároldali nyomás és makrogazdasági egyensúlyhiányok felhalmozódásának megelőzése érdekében a felzárkózást megfelelő gazdaságpolitikai intézkedésekkel kell megtámogatni.

A Cseh Köztársaság államháztartási költségvetési egyenlege és adóssága 2019-ben megfelelt a maastrichti kritériumoknak. Mindazonáltal a COVID-19 világjárvány következményeként 2020-ban és 2021-ben a költségvetési pozíció markáns romlása várható. Az ország 2014 óta a Stabilitási és Növekedési Paktum prevenciós ágának hatálya alatt áll. A 2019-ig eltelt időszakban a hiány- és adósságkritériumok kényelmesen teljesültek. Ugyanakkor az Európai Bizottság 2020. tavaszi gazdasági előrejelzése a fiskális pozíciók határozott romlását vetíti előre a gazdasági konjunktúra markáns romlásának és a válság enyhítése érdekében végrehajtott költségvetési intézkedéseknek az együttes hatásából eredően. A Bizottság 2019-es adósságfenntarthatósági figyelője, amelyet a COVID-19 világjárványt megelőzően adtak közre, arra utalt, hogy a fiskális kockázat rövid és középtávon alacsony, de a népesség elöregedése hosszú távon kockázatokat von maga után. A COVID-19 világjárvány kezelését célzó szakpolitikai intézkedések mellett a szilárd államháztartás megőrzése érdekében a prudens fiskális politika a jövőben is elengedhetetlen marad.

A 2018. április 1-től 2020. március 31-ig terjedő kétéves referencia-időszakban a cseh korona nem vett részt az ERM‑II-ben, hanem rugalmas árfolyamrendszerben kereskedtek vele. Miután 2017-ben megszűnt az árfolyamküszöb, a cseh korona viszonylag nagy mértékű volatilitást mutatott az euróval szemben a kétéves referencia-időszak során. 2020. március 31-én az árfolyam eurónként 27,312 korona volt, vagyis 7,7%-kal gyengébb, mint a 2018. áprilisi átlagos szintje. Az utóbbi tíz évben javult a folyó fizetési és tőkemérleg együttes egyenlege, miközben csökkentek az ország nettó külföldi kötelezettségei.

A 2019 áprilisa és 2020 márciusa közötti referencia-időszakban a Cseh Köztársaságban a hosszú lejáratú kamatlábak átlagosan 1,5%-on álltak, tehát a kamatlábra vonatkozó konvergenciakritérium 2,9%-os referenciaértéke alatt maradtak. A Cseh Köztársaságban a hosszú lejáratú kamatlábak 2010 óta csökkennek, és a 12 havi átlagos kamatlábak csaknem 5%-ról 1,5%-ra estek.

A fenntartható konvergenciának kedvező környezet megteremtése az árstabilitásra irányuló gazdaságpolitikai intézkedéseket, például a makrogazdasági stabilitás biztosítását célzó szerkezeti reformokat igényel. A makrogazdasági egyensúlyi problémákkal összefüggésben az Európai Bizottság a Cseh Köztársaságot nem sorolta a riasztási mechanizmus keretében készült 2020. évi jelentésében mélyrehatóan elemzendő országok körébe. Mindazonáltal szükség van a munkaerő- és termékpiaci irányelvekre és az üzleti környezetre vonatkozó célzott szerkezeti reformok fokozására, hogy kezeljék azokat a szerkezeti gyengeségeket, amelyek akadályozhatják a növekedési kilátásokat. A pénzügyi rendszerbe vetett bizalom további támogatása érdekében az illetékes nemzeti hatóságoknak tovább kell javítaniuk felügyeleti gyakorlatukon többek között azzal, hogy követik a vonatkozó nemzetközi és európai szervek alkalmazható ajánlásait, továbbá szorosan együttműködnek az EU-tagállamok más nemzeti felügyeleti szerveivel a felügyeleti kollégiumokban.

A cseh jogszabályok nem teljesítik maradéktalanul a központi banki függetlenség, a monetáris finanszírozás tilalma, valamint az eurorendszerbe történő jogi integrálódás követelményeit. A Cseh Köztársaság eltéréssel bíró EU-tagállam, ezért a Szerződés 131. cikkében rögzített valamennyi alkalmazkodási követelményt teljesítenie kell.

4.3 Horvátország

2020 márciusában a 12 havi átlagos HICP-inflációs ráta Horvátországban 0,9%-ot tett ki, vagyis jóval az árstabilitási kritérium 1,8%-os referenciaértéke alatt volt. A koronavírus (COVID-19) világjárvány fényében nagy a bizonytalanság, hogy ez a ráta miként fog alakulni az elkövetkező hónapokban. A nemzeti hatóságok jelentős fiskális és monetáris politikai intézkedéseket hajtottak végre a COVID-19 világjárvány által okozott gazdasági kár ellensúlyozására. Az elmúlt tíz évben a ráta viszonylag széles sávon belül, -0,8% és 4,0% között ingadozott, az időszak átlaga pedig 1,2%, azaz visszafogott volt. Előre tekintve, aggályok vannak az inflációs konvergencia horvátországi hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatban. A felzárkózási folyamat valószínűleg pozitív inflációs különbözeteket eredményez az euroövezettel szemben, mivel az egy főre jutó GDP és az árszintek Horvátországban még mindig jóval alacsonyabbak, mint az euroövezetben. A túlzott ároldali nyomás és makrogazdasági egyensúlyhiányok felhalmozódásának megelőzése érdekében a felzárkózást megfelelő gazdaságpolitikai intézkedésekkel kell megtámogatni.

2019-ben Horvátországban az államháztartás költségvetési egyenlege megfelelt a maastrichti kritériumnak, míg adósságrátája meghaladta a referenciaértéket, habár 2015 és 2019 között csökkent. Mindazonáltal a COVID-19 világjárvány következményeként 2020-ban és 2021-ben a költségvetési pozíció jelentős romlása és az adósságráta markáns emelkedése várható. Horvátország 2014-től a Stabilitási és Növekedés Paktum korrekciós ágának hatálya alá tartozott, és 2017 júniusában mentesült a túlzotthiány-eljárás alól. A 2019-ig eltelt időszakban a hiánykritérium kényelmesen teljesült, és az adósságráta csökkent. 2020-ra viszont az Európai Bizottság 2020. tavaszi gazdasági előrejelzése a fiskális pozíciók határozott romlását vetíti előre a gazdasági konjunktúra markáns romlásának és a válság enyhítése érdekében végrehajtott költségvetési intézkedéseknek az együttes hatásából eredően. A Bizottság 2019-es adósságfenntarthatósági figyelője, amelyet a COVID-19 világjárványt megelőzően adtak közre, azt sugallta, hogy közép- és hosszú távon Horvátországban alacsony az adósságfenntarthatósági kockázat. Míg hosszú távon a népesség elöregedéséhez köthető kiadások prognosztizált csökkenése miatt Horvátországban a kockázat alacsonynak tűnt, a helyettesítési ráta prognosztizált feltűnő csökkenése aggályokat vetett fel a nyugdíjrendszer megfelelő voltát illetően. A COVID-19 világjárvány kezelését célzó szakpolitikai intézkedések mellett egy, a bevételek és kiadások hatékonyságát egyaránt tovább fokozó prudens fiskális politikának tartós lefelé irányuló pályára kell állítania az adósságrátát.

A 2018. április 1. és 2020. március 31. közötti kétéves referencia-időszakban a horvát kuna nem vett részt az ERM‑II-ben, hanem olyan árfolyamrendszerben kereskedtek vele, amely szűk sávban irányított lebegtetés formájában valósult meg. A horvát kuna euróval szembeni árfolyama a referencia-időszakban – átlagosan – nagyon kis mértékű volatilitást mutatott. 2020. március 31-én az árfolyam eurónként 7,6255 kuna volt, vagyis 2,8%-kal gyengébb, mint a 2018. áprilisi átlagos szintje. Az elmúlt tíz évben javult Horvátország folyó fizetési és tőkemérlegének együttes egyenlege, és csökkentek – bár továbbra is nagyon magasak – az ország nettó külföldi kötelezettségei. 2019. július 4-én a horvát hatóságok kifejezték szándékukat, hogy kérik a horvát kuna felvételét az ERM‑II-be, és meghirdettek egy cselekvési tervet, részletezve azon reformokat, amelyeket az ország az ERM‑II-ben való részvételt megelőzően végrehajtani szándékozik. 2019. július 8-án az euroövezeti országok és Dánia pénzügyminiszterei, az EKB, valamint a Danmarks Nationalbank elnökének képviselője üdvözölték a horvát hatóságok azon szándékát, hogy teljesítsék az ERM‑II-ben való sikeres részvételhez szükséges feltételeket. Horvátország számos kötelezettséget vállalt az ERM‑II-be való zökkenőmentes átmenet és az abban való zökkenőmentes részvétel érdekében kiemelten fontos szakpolitikai területeken. A bankfelügyelet mellett ezek a kötelezettségvállalások az ország makroprudenciális keretrendszerre, a pénzmosás elleni keretrendszerre, a statisztikák gyűjtésére, összeállítására és közzétételére, az állami szektor irányítására, valamint a pénzügyi és adminisztratív teher csökkentésére vonatkoznak. Az EKB és az Európai Bizottság figyelemmel kíséri e kötelezettségvállalások tényleges végrehajtását, saját hatáskörükben eljárva a Szerződések és a másodlagos jog rendelkezéseinek megfelelően.

A 2019 áprilisa és 2020 márciusa közötti referencia-időszakban Horvátországban a hosszú lejáratú kamatlábak átlagosan 0,9%-on álltak, tehát jóval a kamatlábra vonatkozó konvergenciakritérium 2,9%-os referenciaértéke alatt maradtak. Horvátországban a hosszú lejáratú kamatlábak 2010 óta csökkennek, és a 12 havi átlagos kamatlábak valamivel kevesebb, mint 7% körüli értékről körülbelül 1,0%-ra estek.

A fenntartható konvergencia számára kedvező környezet megteremtéséhez Horvátországban stabilitásorientált gazdaságpolitikára és széles körű szerkezeti reformokra van szükség. Ami a makrogazdasági egyensúlyi problémákat illeti, az Európai Bizottság Horvátországot a riasztási mechanizmus keretében készült 2020. évi jelentésében mélyrehatóan elemzendő országok közé sorolta, és megállapította, hogy az ország makrogazdasági egyensúlyhiányokkal küzd. Horvátország javára válna, ha az intézményi és üzleti környezet javítását, a termékpiaci verseny élénkítését, a munkaerő-piaci kereslet és kínálat eltéréseinek, valamint a munkaerő-kínálati korlátoknak a csökkentését, továbbá a közigazgatás és az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának növelését célzó szerkezeti reformokat hajtana végre. A bankfelügyelet terén 2019. május 27-én az illetékes horvát hatóságok elküldtek egy kérelmet az EKB-val való szoros együttműködés létesítése érdekében az egységes felügyeleti mechanizmus szerint, az ERM‑II-ben történő részvételre tekintettel.

A horvát jogszabályok nem teljesítik maradéktalanul a központi banki függetlenségről szóló követelményeket. Horvátország eltéréssel rendelkező EU-tagállam, ezért meg kell felelnie a Szerződés 131. cikkében rögzített valamennyi alkalmazkodási követelménynek.

4.4 Magyarország

2020 márciusában a 12 havi átlagos HICP-inflációs ráta Magyarországon 3,7%-ot tett ki, vagyis jóval az árstabilitási kritérium 1,8%-os referenciaértéke felett volt. A koronavírus (COVID-19) világjárvány fényében nagy a bizonytalanság, hogy ez a ráta miként fog alakulni az elkövetkező hónapokban. A nemzeti hatóságok jelentős fiskális, makroprudenciális és monetáris politikai intézkedéseket hajtottak végre a COVID-19 világjárvány által okozott gazdasági kár ellensúlyozására. Az elmúlt tíz évben a ráta viszonylag széles sávon belül, -0,3% és 5,7% között ingadozott, az időszak átlaga pedig 2,5%, azaz magas volt. Előre tekintve, aggályok vannak az inflációs konvergencia magyarországi hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatban. Mivel az egy főre jutó GDP és az árszintek Magyarországon még mindig jóval alacsonyabbak, mint az euroövezetben, a felzárkózási folyamat valószínűleg pozitív inflációs különbözeteket eredményez az euroövezettel szemben, hacsak a nominálárfolyam felértékelődése ezt nem ellensúlyozza. A túlzott ároldali nyomás és makrogazdasági egyensúlyhiányok felhalmozódásának megelőzése érdekében a felzárkózást megfelelő gazdaságpolitikai intézkedésekkel kell megtámogatni.

2019-ben Magyarországon az államháztartás költségvetési egyenlege megfelelt a maastrichti kritériumnak, viszont adósságrátája meghaladta a referenciaértéket, habár 2012 és 2019 között csökkent. Mindazonáltal a COVID-19 világjárvány következményeként 2020-ban és 2021-ben a költségvetési pozíció észlelhető romlása és az adósságráta jelentős emelkedése várható. Magyarország 2013 óta a Stabilitási és Növekedési Paktum prevenciós ágának, továbbá 2018 óta egy jelentős eltérési eljárás hatálya alatt áll. Az Európai Bizottság 2020. tavaszi gazdasági előrejelzése a fiskális pozíciók 2020. évi határozott rosszabbodására enged következtetni a gazdasági konjunktúra markáns romlásának és a válság enyhítése érdekében végrehajtott költségvetési intézkedéseknek az együttes hatásából eredően. A Bizottság 2019-es adósságfenntarthatósági figyelője, amelyet a COVID-19 világjárványt megelőzően adtak közre, azt jelezte, hogy Magyarországon a fiskális stressz kockázata rövid és középtávon alacsony, hosszú távon viszont közepes volt. Az öregedő népesség kihívást jelentett az államháztartás fenntarthatósága szempontjából. A COVID-19 világjárvány kezelését célzó szakpolitikai intézkedések mellett a szilárd államháztartás megőrzése érdekében a prudens fiskális politika a jövőben is elengedhetetlen marad.

A 2018. április 1-től 2020. március 31-ig terjedő kétéves referencia-időszakban a forint nem vett részt az ERM‑II-ben, hanem rugalmas árfolyamrendszerben kereskedtek vele. A magyar forint euróval szembeni árfolyama a referencia-időszakban – átlagosan – viszonylag nagy mértékű volatilitást mutatott. 2020. március 31-én az árfolyam eurónként 360,02 forint volt, vagyis 15,5%-kal gyengébb, mint a 2018. áprilisi átlagos szintje. Az elmúlt tíz évben Magyarország folyó fizetési és a tőkemérlege konzisztensen többlettel zárt. Ez hozzájárult az ország – egyébként továbbra is nagyon magas – nettó külföldi kötelezettségeinek némi csökkenéséhez.

A 2019 áprilisa és 2020 márciusa közötti referencia-időszakban Magyarországon a hosszú lejáratú kamatlábak átlagosan 2,37%-on álltak, tehát a kamatlábra vonatkozó konvergenciakritérium 2,9%-os referenciaértéke alatt maradtak. Magyarországon a hosszú lejáratú kamatlábak 2010 óta csökkenő pályán vannak, és a 12 havi átlagos kamatlábak 9%-ról 3% alá estek.

A fenntartható konvergencia számára kedvező környezet megteremtéséhez Magyarországon stabilitásorientált gazdaságpolitikára és széles körű szerkezeti reformokra van szükség. A makrogazdasági egyensúlyi problémákkal összefüggésben az Európai Bizottság Magyarországot nem sorolta a riasztási mechanizmus keretében készült 2020. évi jelentésében mélyrehatóan elemzendő országok körébe. Ugyanakkor az ország javára válnának az állami intézmények és a közigazgatás minőségének javítását célzó szerkezeti reformok, valamint megfelelő termék- és munkaerő-piaci politikák végrehajtása. A pénzügyi rendszerbe vetett bizalom további támogatása érdekében az illetékes nemzeti hatóságoknak tovább kell javítaniuk felügyeleti gyakorlatukon többek között azzal, hogy követik a vonatkozó nemzetközi és európai szervek alkalmazható ajánlásait, továbbá szorosan együttműködnek az EU-tagállamok más nemzeti felügyeleti szerveivel a felügyeleti kollégiumokban.

A magyar jog nem felel meg maradéktalanul a jegybanki függetlenségre, a monetáris finanszírozás tilalmára, az euro egységes helyesírására, valamint az eurorendszerbe történő jogi integrálódásra vonatkozó követelményeknek. Magyarország eltéréssel rendelkező EU-tagállam, ezért meg kell felelnie a Szerződés 131. cikkében rögzített valamennyi alkalmazkodási követelménynek.

4.5 Lengyelország

2020 márciusában a 12 havi átlagos HICP-inflációs ráta Lengyelországban 2,8%-ot tett ki, vagyis jóval az árstabilitási kritérium 1,8%-os referenciaértéke felett volt. A koronavírus (COVID-19) világjárvány fényében nagy a bizonytalanság, hogy ez a ráta miként fog alakulni az elkövetkező hónapokban. A nemzeti hatóságok jelentős fiskális, makroprudenciális és monetáris politikai intézkedéseket hajtottak végre a COVID-19 világjárvány által okozott gazdasági kár ellensúlyozására. Az elmúlt tíz évben a ráta viszonylag széles sávon belül, -0,7% és 4,1% között ingadozott, míg az időszak átlaga 1,5%, azaz mérsékelt volt. Előre tekintve, aggályok vannak az inflációs konvergencia lengyelországi hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatban. Mivel az egy főre jutó GDP és az árszintek Lengyelországban még mindig jóval alacsonyabbak, mint az euroövezetben, a felzárkózási folyamat valószínűleg pozitív inflációs különbözeteket eredményez az euroövezettel szemben, hacsak a nominálárfolyam felértékelődése ezt nem ellensúlyozza. A túlzott ároldali nyomás és makrogazdasági egyensúlyhiányok felhalmozódásának megelőzése érdekében a felzárkózást megfelelő gazdaságpolitikai intézkedésekkel kell megtámogatni.

Lengyelország államháztartási költségvetési egyenlege és adóssága 2019-ben megfelelt a maastrichti kritériumoknak. Ugyanakkor a COVID-19 világjárvány következményeként 2020-ban és 2021-ben a költségvetési pozíció észrevehető romlása és az adósságráta markáns emelkedése várható. Lengyelország 2015 óta a Stabilitási és Növekedési Paktum prevenciós ágának hatálya alatt áll. A 2019-ig eltelt időszakban a hiánykritérium teljesült, és az adósságráta csökkent. 2020-ra az Európai Bizottság 2020. tavaszi gazdasági előrejelzése a fiskális pozíció határozott romlását vetíti előre a gazdasági konjunktúra markáns romlásának és a válság enyhítése érdekében végrehajtott költségvetési intézkedéseknek az együttes hatásából eredően. A Bizottság 2019-es adósságfenntarthatósági figyelője, amelyet a COVID-19 világjárványt megelőzően adtak közre, azt sugallta, hogy közép- és hosszú távon Lengyelországban alacsonyak a fiskális fenntarthatóság kockázatai. Mindazonáltal szükséges volt a nyugdíjrendszer megfelelőségének biztosítása, hogy meggátolják a helyettesítési ráta jelentős esését közép- és hosszú távon. A COVID-19 világjárvány kezelését célzó szakpolitikai intézkedések mellett a szilárd államháztartás megőrzése érdekében a prudens fiskális politika a jövőben is elengedhetetlen marad.

A 2018. április 1-től 2020. március 31-ig terjedő kétéves referencia-időszakban a lengyel zloty nem vett részt az ERM‑II-ben, hanem rugalmas árfolyamrendszerben kereskedtek vele. A lengyel zloty euróval szembeni átlagos árfolyama a referencia-időszakban viszonylag nagy mértékű volatilitást mutatott. 2020. március 31-én az árfolyam eurónként 4,5506 złoty volt, vagyis 8,5%-kal gyengébb, mint a 2018. áprilisi átlagos szintje. Az elmúlt tíz évben javult Lengyelország folyó fizetési és tőkemérlegének együttes egyenlege, miközben továbbra is nagyon magasak az ország nettó külföldi kötelezettségei, jóllehet azok 2017 óta csökkennek, és leginkább nettó közvetlentőke-befektetési kötelezettségekből állnak.

A 2019 áprilisa és 2020 márciusa közötti referencia-időszakban a lengyel hosszú lejáratú kamatlábak átlagosan 2,2%-on álltak, tehát a kamatlábra vonatkozó konvergenciakritérium 2,9%-os referenciaértéke alatt. Lengyelországban a hosszú lejáratú kamatlábak 2010 óta csökkennek, és a 12 havi átlagos kamatlábak körülbelül 6%-ról mintegy 2%-ra estek.

A fenntartható konvergencia számára kedvező környezet megteremtéséhez Lengyelországnak stabilitásorientált gazdaságpolitikára, a pénzügyi stabilitást garantáló intézkedésekre és célzott szerkezeti reformokra van szüksége. A makrogazdasági egyensúlyi problémákkal összefüggésben az Európai Bizottság Lengyelországot nem sorolta a riasztási mechanizmus keretében készült 2020. évi jelentésében mélyrehatóan elemzendő országok körébe. A külföldi befektetők bizalmának fenntartása és a bankszektor gazdasági növekedéshez való megbízható hozzájárulásának biztosítása érdekében elengedhetetlen a bankszektor jelenlegi szilárd pénzügyi helyzetének megőrzése. A gazdasági növekedést a munkaerő-piaci súrlódások csökkentésére irányuló, a termékpiaci versenyt elősegítő, valamint az innovációt, a privatizációt és az infrastruktúra modernizálását felgyorsító, megfelelően célzott szerkezeti reformokkal kell támogatni. A pénzügyi rendszerbe vetett bizalom további támogatása érdekében az illetékes nemzeti hatóságoknak tovább kell javítaniuk felügyeleti gyakorlatukon többek között azzal, hogy követik a vonatkozó nemzetközi és európai szervek alkalmazható ajánlásait, továbbá szorosan együttműködnek az EU-tagállamok más nemzeti felügyeleti szerveivel a felügyeleti kollégiumokban.

A lengyel jogszabályok nem felelnek meg maradéktalanul a központi banki függetlenségre, a bizalmas adatkezelésre, a monetáris finanszírozás tilalmára, valamint az eurorendszerbe történő jogi integrálódásra vonatkozó követelményeknek. Lengyelország eltéréssel rendelkező EU-tagállam, ezért meg kell felelnie a Szerződés 131. cikkében rögzített valamennyi alkalmazkodási követelménynek.

4.6 Románia

2020 március a 12 havi átlagos HICP-inflációs ráta Romániában 3,7% volt, vagyis jóval meghaladta az árstabilitási kritérium 1,8%-os referenciaértékét. A koronavírus (COVID-19) világjárvány fényében nagy a bizonytalanság, hogy ez a ráta miként fog alakulni az elkövetkező hónapokban. A nemzeti hatóságok jelentős fiskális, makroprudenciális és monetáris politikai intézkedéseket hajtottak végre a COVID-19 világjárvány által okozott gazdasági kár ellensúlyozására. Az elmúlt tíz évben a ráta viszonylag széles sávon belül, -1,7% és 7,8% között ingadozott, az időszak átlaga pedig 2,7%, azaz magas volt. Előre tekintve, komoly aggályok vannak az inflációs konvergencia romániai hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatban. Mivel az egy főre jutó GDP és az árszintek Romániában még mindig jóval alacsonyabbak, mint az euroövezetben, a felzárkózási folyamat valószínűleg pozitív inflációs különbözeteket eredményez az euroövezettel szemben, hacsak a nominálárfolyam felértékelődése ezt nem ellensúlyozza. A túlzott ároldali nyomás és makrogazdasági egyensúlyhiányok felhalmozódásának megelőzése érdekében a felzárkózást megfelelő gazdaságpolitikai intézkedésekkel kell megtámogatni.

Miközben Románia adóssága megfelelt a maastrichti adósságkritériumnak, államháztartási hiánya 2019-ben megsértette a 3%-os referenciaértéket; ezért 2020 áprilisában túlzotthiány-eljárás indult, amely alapján az országnak legkésőbb 2022-re ki kell igazítania a túlzott hiányt. 2017 júniusától Romániával szemben a Stabilitási és Növekedési Paktum prevenciós ága szerinti jelentős eltérési eljárás volt érvényben, és 2020 áprilisa óta Románia a korrekciós ág szerinti túlzotthiány-eljárás hatálya alá esik. A hatóságok ismételten elmulasztották eredményes intézkedések megtételét a középtávú költségvetési célkitűzéshez vezető pályától való jelentős eltérés korrigálása érdekében; a strukturális egyenleg eltérése 2016 óta jelentős és növekvő mértékű volt. Az Európai Bizottság 2020. tavaszi gazdasági előrejelzése szerint a költségvetési hiány határozottan romlani fog, a GDP 3%-ának megfelelő referenciaértéktől való növekvő eltéréssel. Az állami költségvetés és a strukturális egyensúlyok határozott rosszabbodása a gazdasági konjunktúra markáns romlására és a COVID-19 válság enyhítése érdekében végrehajtott fiskális intézkedésekre, valamint az öregségi nyugdíjaknak a 2019 nyarán elfogadott új nyugdíjtörvény miatti jelentős emelkedésére vezethető vissza. Ezenkívül e tényezők az adósságráta emelkedő trendjének is a mozgatórugói. A Bizottság 2019-es adósságfenntarthatósági figyelője – amelyet a COVID-19 világjárványt megelőzően adtak közre – erős közép- és hosszú távú fenntarthatósági kockázatokat jelzett, amelyek nagyban az előre jelzett strukturális elsődleges egyenleg romlására és az öregedéssel kapcsolatos kiadások növekedésére vezethetők vissza. Figyelmen kívül hagyva a COVID-19 világjárvány kezelését célzó szakpolitikai intézkedéseket, e területeken további reformok szükségesek, és jelentős konszolidációs intézkedésekre lesz szükség a túlzotthiány-helyzet kiigazítása, valamint az államháztartás fenntarthatóságának védelme érdekében.

A 2018. április 1. és 2020. március 31. közötti kétéves referencia-időszakban a román lej nem vett részt az ERM‑II-ben, hanem olyan rugalmas árfolyamrendszerben kereskedtek vele, amely irányított lebegtetés formájában valósult meg. A román lej euróval szembeni átlagos árfolyama a referencia-időszakban kis mértékű volatilitást mutatott. 2020. március 31-én az árfolyam eurónként 4,8283 lej volt, vagyis 3,7%-kal gyengébb, mint a 2018. áprilisi átlagos szintje. Az elmúlt tíz évben javult Románia folyó fizetési és tőkemérlege, és csökkentek – bár továbbra is magasak – az ország nettó külföldi kötelezettségei.

A 2019 áprilisa és 2020 márciusa közötti referencia-időszakban a román hosszú lejáratú kamatlábak átlagosan 4,4%-on álltak, tehát a kamatlábra vonatkozó konvergenciakritérium 2,9%-os referenciaértéke felett. Romániában a hosszú távú kamatlábak 2010 óta csökkennek, és a 12 havi átlagos kamatlábak valamivel kevesebb, mint 10% körüli értékről mintegy 4.5%-ra estek.

A fenntartható konvergencia számára kedvező környezet megteremtéséhez Romániában stabilitásorientált gazdaságpolitikára és széles körű szerkezeti reformokra van szükség. A makrogazdasági egyensúlyhiányokkal összefüggésben az Európai Bizottság Romániát a riasztási mechanizmus keretében készülő 2020. évi jelentésében 2020 elején mélyrehatóan elemzendő országok körébe sorolta. Jelentős lehetőség és szükség van az intézményi és üzleti környezet javítását, a beruházások és a termékpiaci verseny élénkítését, a munkaerő-piaci kereslet és kínálat közötti jókora eltérések és a szakemberhiány csökkentését, valamint a munkaerő aktivitási rátájának a munkaerő-piaci feszültségek mérséklése érdekében történő növelését, továbbá a közigazgatás és az igazságszolgáltatási rendszer minőségének és hatékonyságának fokozását célzó intézkedésekre, különösen az olyan fontos területeken elért haladás visszafordulása után, mint a korrupció elleni harc. Annak érdekében is jelentős erőfeszítéseket kell tenni, hogy javuljon Romániában az uniós források felhasználása. A pénzügyi rendszerbe vetett bizalom további támogatása érdekében az illetékes nemzeti hatóságoknak tovább kell javítaniuk felügyeleti gyakorlatukon többek között azzal, hogy követik a vonatkozó nemzetközi és európai szervek alkalmazható ajánlásait, továbbá szorosan együttműködnek az EU-tagállamok más nemzeti felügyeleti szerveivel a felügyeleti kollégiumokban.

A román jogszabályok nem teljesítik maradéktalanul a központi banki függetlenség, a monetáris finanszírozás tilalma, valamint az eurorendszerbe történő jogi integrálódás követelményeit. Románia eltéréssel rendelkező EU-tagállam, ezért meg kell felelnie a Szerződés 131. cikkében rögzített valamennyi alkalmazkodási követelménynek.

4.7 Svédország

2020 márciusában a 12 havi átlagos HICP-inflációs ráta Svédországban 1,6%-ot tett ki, vagyis az árstabilitási kritérium 1,8%-os referenciaértéke alatt volt. A koronavírus (COVID-19) világjárvány fényében nagy a bizonytalanság, hogy ez a ráta miként fog alakulni az elkövetkező hónapokban. A nemzeti hatóságok jelentős fiskális, makroprudenciális és monetáris politikai intézkedéseket hajtottak végre a COVID-19 világjárvány által okozott gazdasági kár ellensúlyozására. Az elmúlt tíz évben a ráta viszonylag keskeny sávon belül, a 0,2% és 2,1% közötti tartományban ingadozott, az időszak átlaga pedig 1,2%, azaz mérsékelt volt. Svédországban az egy főre jutó GDP már az euroövezet szintje felett van. Előretekintve a monetáris politika és a stabilitásorientált intézményrendszer várhatóan tovább támogatja az árstabilitás elérését Svédországban.

Svédország államháztartási költségvetési egyenlege és adóssága 2019-ben megfelelt a maastrichti kritériumoknak, de a COVID-19 világjárvány miatt 2020-ban várhatóan érzékelhetően romlani fog. 1998 és 2019 között Svédország nem esett túlzotthiány-eljárás hatálya alá. Az Európai Bizottság 2020. tavaszi gazdasági előrejelzése szerint Svédország költségvetési egyenlege 2020-ban kifejezetten romlani fog, a GDP 5,6%-ának megfelelő hiányt érve el a COVID-19 világjárvány és a vele kapcsolatos fiskális politikai intézkedések makrogazdasági hatásai következtében. Az egyenleg várhatóan 2021-ben tér vissza a 3%-os referenciaérték alá. A GDP-arányos adósság várhatóan szintén feltűnően emelkedni fog, de a 60%-os referenciaérték alatt marad. A Bizottság 2019-es adósságfenntarthatósági figyelője, amelyet a COVID-19 világjárványt megelőzően adtak közre, azt sugallta, hogy közép- és hosszú távon Svédország alacsony kockázatokkal szembesül a még mindig alacsony adósságszintje miatt. A COVID-19 világjárvány kezelését célzó szakpolitikai intézkedések mellett a középtávú célnak való folyamatos megfelelés biztosítaná az elkövetkező években a tartósan szilárd államháztartással jellemezhető helyzet további javulását.

A 2018. április 1-től 2020. március 31-ig terjedő kétéves referencia-időszakban a svéd korona nem vett részt az ERM‑II-ben, hanem rugalmas árfolyamrendszerben kereskedtek vele. A svéd korona euróval szembeni árfolyamának alakulását a referencia-időszakban átlagban viszonylag magas fokú volatilitás jellemezte, összességében egy leértékelődési trendet követve. 2020. március 31-én az árfolyam eurónként 11,0613 korona volt, vagyis 6,6%-kal gyengébb, mint a 2018. áprilisi átlagos szintje. Az elmúlt tíz évben Svédország folyó fizetési mérlegén nagymértékű többlet keletkezett, és 2015 óta a nettó nemzetközi befektetési pozíciója pozitív.

A 2019 áprilisa és 2020 márciusa közötti referencia-időszakban Svédországban a hosszú lejáratú kamatlábak átlagosan 0,1%-on álltak, tehát jóval a kamatlábra vonatkozó konvergenciakritérium 2,9%-os referenciaértéke alatt maradtak. Svédországban a hosszú lejáratú kamatlábak 2010 óta csökkennek, és a 12 havi átlagos kamatlábak 3% fölötti értékről 0% körüli értékre estek.

A fenntartható konvergenciához szükséges környezet támogatásához Svédországban a stabilitásorientált gazdaságpolitika továbbvitelére, célzott szerkezeti reformokra és a pénzügyi stabilitást védő intézkedésekre van szükség. Ami a makrogazdasági egyensúlyhiányokat illeti, az Európai Bizottság a riasztási mechanizmus keretében készült 2020. évi jelentésében megállapította, hogy Svédországban továbbra is tapasztalhatók makrogazdasági egyensúlyhiányok. Ezzel összefüggésben további lépésekre van szükség, hogy kezeljék a historikusan magas lakásárakból és a háztartások ezzel kapcsolatos magas szintű eladósodottságából eredő makrogazdasági stabilitási kockázatokat. A pénzügyi rendszerbe vetett bizalom további támogatása érdekében az illetékes nemzeti hatóságoknak tovább kell javítaniuk felügyeleti gyakorlatukon többek között azzal, hogy követik a vonatkozó nemzetközi és európai szervek alkalmazható ajánlásait, továbbá szorosan együttműködnek az EU-tagállamok más nemzeti felügyeleti szerveivel a felügyeleti kollégiumokban.

A svéd jogszabályok nem teljesítik maradéktalanul a központi banki függetlenségre, a monetáris finanszírozás tilalmára és az eurorendszerbe történő jogi integrálódásra vonatkozó követelményeket. Svédország eltéréssel rendelkező EU-tagállam, ezért meg kell felelnie a Szerződés 131. cikkében rögzített valamennyi alkalmazkodási követelménynek. A Szerződés értelmében Svédország 1998. június 1-jétől kötelezettséget vállalt arra, hogy a nemzeti jogszabályalkotás során az eurorendszerbe való integrálódásra törekszik. A svéd hatóságok ez idáig nem tettek törvényhozói lépéseket az ebben és az előző jelentésekben bemutatott összeegyeztethetetlen elemek felszámolására.